2017. június 26., hétfő

Mitől lehetünk boldogok? (III)

Ezen a helyen, aki Isten csodálatos és boldog országának akar az állampolgára lenni, az a boldogmondásokra, mint alkotmányra kell, fogadalmat tegyen.

A „Mitől lehetünk boldogok?” három részes sorozatban arra a kérdésre válaszoltunk, hogy mit mond a teológia a boldogság kapcsán?

A választ három fő kérdés mentén tárgyaltuk:

1. Hogyan érthetjük meg a Boldogmondások tartalmát?
2. Mi a Boldogmondások értelme?
3. Hol van a helye a boldogságnak a keresztyén ember életében?


Hol van a helye a boldogságnak a keresztyén ember életében?



A  Hegyi  Beszéd,  s  azon  belül a  Boldogmondások  nem  csak azt  mondják  el,  hogy  hogyan  lehet,  de  hogyan  kell  a keresztyén  embernek  boldognak  lennie,  hogy  mi  az  árucikk,  mi  az  az  életminőség,  életmenet,  életmód,  amely  megadja  számára  mindazt,  amire  vágyik,  hanem  azt  is,  hogy  mi  az  a  hely,  amelyet  a  boldogság  játszik  életünkben.  Pont  azért  mert  nem  mindegy,  hogy  mennyi időt  töltünk  azzal,  hogy  saját  boldogságunk  kovácsaivá  válhassunk.  Nem  mindegy,  hogy  valaki  egy  életet  ledolgoz  azért,  hogy  aztán  boldog  lehessen,  miközben  mindvégig  boldogtalan  volt. 

Ahogyan Isten az Ószövetségben vezérnek a Tórát (Mózes öt könyve) adta, (aminek a summája a Tízparancsolat), úgy adta az Újszövetségben új vezérelvnek a Hegyi Beszédet (aminek a summája a Boldogmondások).  A valóságban azonban nem csak egy egyszerű törvényről van itt szó, hanem sokkal többről. A boldogmondások nem egy törvény, hanem egy alapító okirat, amely nemcsak Isten országának az alkotmányát is adja egyben, hanem azt is megadja, amire minden ember vágyik: boldogságot. Jézus Krisztus itt Isten országának az alkotmányát adja, mert mi nem csak emberek vagyunk, akik cél nélkül a sötétben bolyongunk, hanem egy olyan nép, amelynek országa van, amelynek mi állampolgárai vagyunk. (Vö. Ef 2,19-20).


Hol van tehát a helye a boldogságnak a keresztyén ember életében?


Amilyen helyet foglal el egy állampolgár életében az országának az alkotmánya, olyan helyet kell elfoglalnia a keresztyén életében Isten országának az alkotmánya. Az alkotmány a legfelsőbb törvény, felülír bármilyen más törvényt. Milyen csodálatos, hogy Isten nem egy diktátor vagy zsarnok, aki kikényszerít a törvényeinek betartását, hanem cserébe boldogságot ígér az Ő országában.
Mindnyájan voltunk már magyar állampolgársági esküt tenni. Ha nem akkor is tudjuk, azt, hogy bárhova megyünk, szerződést kell, aláírjunk: iskolában, munkahelyen, orvosnál, kiránduláskor, vásárlásnál. Ezen a helyen, aki Isten csodálatos országának akar az állampolgára lenni, az a boldogmondásokra, mint alkotmányra kell, fogadalmat tegyen. A szerződést Istennel kötjük, aki fogadalom tétel által garantálja a befogadást az Ő Országába: „azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, akik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus” (Efézus 2, 19-20)
  

Önt hogyan teszi boldoggá Isten? Mitől boldog?

2017. június 21., szerda

Mitől lehetünk boldogok? (II)

 Istent vágyva lehet boldogan élni

„Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.” Mt 5,3 

- Mit mond a teológia a boldogság kapcsán? (Gondolatok a Boldogmondásokhoz) – 
 
Kik a lelki szegények? Kik a szegények? Itt általában a szegényre kell gondolni, nem a társadalmi szempontból kirekesztettre, például a falu végén élő cigányokra, vagy a városi hajléktalanokra, nem az érzelmileg gyengékre, akiket az élet megviselt, nem az iskolázatlanokra. Nem, itt nem ilyen értelemben kell beszélnünk a szegénységről, hanem a lelki értelemben szegényekről. Azokról van itt szó akik Isten akaratával, gondolatival, lényével szemben szegények, akik nyomorultak Isten előtt, akik alázattal leborulnak előtte és tőle várják életük teljes égészére a megoldást, nagyon röviden, akik szomjaznak, sóvárognak Isten után, mert rá vannak utalva  (Vö. Zsolt 12:5; 14:6; 22:24; 37:14; 69:29; 70:5; 86:1; 88:15; Ézs 61:1)


Mi a Boldogmondások értelme? 

A mennyről az arany utcák jutnak eszükbe, a gazdagság. Tehát a boldogok azok, akik gazdagok (hatalom, szerelem, önmegvalósítás)? Azokról van szó, akikről már beszéltünk az elején? Hogy áll össze tehát a kép? Játszódjunk egy kicsit ezekkel a szavakkal: azt mondtuk, hogy azok „a boldogok, akik gazdagok, akik pénzesek. S azok a szegények, akiknek nincs országuk.” Vajon ezt lehet ebből megérteni? Nem! Hiszen nem véletlen a szórend: a szegények a boldogok, hiszen övék a gazdagságnak országa. Más szavakkal Jézus Krisztus a Boldogmondásokban azt szeretné velünk megértetni, hogy nem azok a boldogok, akik az emberi dolgokban hisznek, és attól várják boldogságukat, hanem azok, akik tőle várják boldogságukat, tőle várják életük megoldását. 

„Istent vágyva lehet boldogan élni”

Ezt hogyan tehetjük meg? Úgy hogy nem abban bízunk és hiszünk, amit általában ez a világ kínál nekünk, hanem átértelmezzük a boldogságról alkotott fogalmunkat és meglátjuk, megtapasztaljuk, hogy kik is igazából a boldogok


A BOLDOGOK a lelki szegények, a sírok, a szelídek, akik éhezik és szomjúhozzák Jézus Krisztus igazságát, az irgalmasok, tiszta szívűek, a békességre igyekezők, akik kiállnak Jézus Krisztus igazsága mellett. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben. (Mt 5,3-12)






A "Mitől lehetünk boldogok" sorozat harmadik részében arra a kérdésre keresem a választ, hogy "Hol van a helye a boldogságnak a keresztyén ember életében".

Önt hogyan teszi boldoggá Isten? Mitől boldog?

2017. június 14., szerda

BRÉKING: A Reformáció mai üzenete. Interjú Pap Géza Püspökkel

"Isten bennünket egy különleges üzenettel bízott meg."

Püspök Úr, mit jelent önnek a Reformáció 500. éve? Mit üzen ez az évszám a keresztyénségnek

500 év telt el. Ez egy olyan kerek évszám, amikor is érdemes megállni, amikor is meg kell gondolni, hogy jól csináltuk-e azt, amit csináltunk. Ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz, akkor azt kell mondanunk, hogy sok hibát követtünk el. Nem biztos, hogy mindig a Reformáció fényében léptünk vagy cselekedtünk. Éppen ezért a Reformációra emlékező évet leghamarabb bűnbánattal kell kezdeni. Minden bizonnyal őszinte bűnbánattal lehet és kell megállni az 500 év évfordulója mellett. 

Viszont ha egyetlen mondatban kellene a reformáció üzenetét megfogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy Isten bennünket egy különleges üzenettel bízott meg. 


A katolikus egyház a cselekedetek általi megigazulást hirdeti. Az ortodox hasonló módon gondolkodik.  Reánk reformátusokra Isten azt bízta az Isten, hogy a keresztyén vallások nagy családjában, a különböző ágak, irányzatok közepette, hirdessétek a kegyelemből hit által, üdvözülés tanát. Ezzel egészítsétek ki azt, amit a keresztyénség mindeddig adott. Ez egy nagyon fontos gondolata a reformációnak. Nem lehet megfizetni, nem lehet megvásárolni, nem lehet elnyerni, nem lehet érdemként megszerezni, ezt csak ingyen kegyelemből lehet megkapni hit által. Ezt a különleges üzenetet bízta alapvetően az Úristen reánk.
Pont azért ünnepelhetjük a Reformáció 500. emlékévét, mert a református egyházunk ehhez a tételhez hűséges maradt, mert 500 év elteltével is ugyanazt hirdetjük. Más szavakkal: megbízatásunkhoz hívek maradtunk. Minden hibánk, botlásunk, bűnünk ellenére, ehhez a küldetéshez hűségesek maradtunk. Ez a lényeg: hűség a megbízatásunkhoz.  


Akkor az lehetne a mai üzenete a reformációnak pont az 500. év kapcsán, hogy hűségesek maradtunk (és hűségesek kell, maradjunk)?  


A református igehirdetések, a református lelkészek megszólalásai a kegyelemből hit által gondolata alapján születnek. Ezt mi komolyan vesszük. Ezért hálát kell, adjunk Istennek, hogy nekünk adta ezt az ajándékot, hogy a mi figyelmünket hívta fel arra, hogy a cselekedetek mellett még van egy nagyon fontos gondolat. A cselekedtek általi üdvözülés tanát nemcsak katolikusok, hanem a példának okáért az iszlám is hirdeti. Mi vagyunk az egyetlenek, akik azt mondjuk, hogy kegyelem és ehhez egyetlen dologgal tudunk kapcsolódni, egyetlen dolog kell, amivel meg tudjuk ragadni. Nem a hitünkért fogunk üdvözülni, hanem a hitünk az a kiút, az a kéz, amivel átvesszük az Isten ajándékát. Ezt mi hirdetjük, ez az igazán fontos. A többi az csak cécó. 

A Reformáció által nagyon fontosnak tartott „kegyelemből, hit által” tanát a Püspök Úr szerint, hogyan lehetne a legkönnyebben megértetni egy 2017-ben élő emberrel? (Nem kell föltétlenül egy egyház közeli emberre gondolni.)


Talán onnan lehetne kiindulni, hogy feltesszük a kérdést: mi lesz velünk a halál után? Mi történik utána? Erre a kérdésre, sokan sokféleképpen válaszolnak: az egyik azt mondja, a halállal vége van mindennek. Tudomásul kell vennünk, hogy a halállal teljesen meghalunk, testestől-lelkestől egyaránt. Egy másik vélemény az lehet, hogy az ember az test és lélek. A test az, amelyik meghal, de hogy mi lesz, a lélekkel arról sokan vitatkoznak, de igazából egyik sem tud egy kielégítő választ adni. Akit azonban igazán érdekel, hogy van-e folytatása az életnek a halál után, abban megfogalmazódik a gondolat, hogy minek alapján dől el az, hogy mi lesz vele a halál után. Minek alapján kerülhet ő a boldogságba, Krisztus közösségébe, az üdvösségbe? Itt újra lehetne filozofálni azon, hogy az élet után a mérleg fogja eldönteni azt, hogy ki hova kerül, annak alapján, hogy élete folyamán a jó vagy a rossz cselekedeti voltak-e túlsúlyban. Ez a Reformáció tanítása szerint egy hamis felfogás, mert Isten nem méreget. A Krisztushoz való kerülésnek nem az élet során bekövetkezett cselekedetek adják meg a feltételét, hanem egy ennél sokkal fontosabb dolog: hit a Jézus Krisztusban. Mert hit által és nem a hitünkért fogunk üdvözülni.  Ott nem az életben elért eredmények, hanem az lesz egyedül a fontos, hogy ebben az életben hittél-e Jézus Krisztusban.
Ezt az egyetlen kérdést kell feltennie a mai embernek: van-e a halál után valami? Következik-e valamilyen élet? Ha igen, akkor én hogyan kerülhetek abba a létformába, amelyet a Krisztus közelségével jellemzünk, s amit üdvösségnek nevezünk. A reformáció válasza erre az, hogy aki hisz az üdvözül.
 

A reformátorok sokféle tanításából melyik lenne az a gondolat, amelyet kiemelne, mint egyik legfontosabb aktuális tanítást? 

Van néhány reformátori mondat, amiről nem lenne szabad megfeledkeznünk ebben az 500. esztendőben. Keresztyén testvéreink, testvér felekezetek (katolikus) folyton „szűzmáriáznak”, olyannyira, hogy az egyszerű nép már inkább Szűz Máriában, hisz mint Jézus Krisztusban. Annyira benne van a köztudatban Szűz Mária imádata, az ő közbenjárása, hogy Jézus Krisztus már eltörpült, már szóra sem érdemes. A Pünkösd közeli nagy erdélyi vallásos ünnepben, a Csíksomlyói búcsún már nincs szó egyáltalán Krisztusról. Nem történik említés az ő megváltó munkájáról, lelkének erejéről. Értsd: teljesen eltolódott a hangsúly és a Reformáció ezt a hangsúlyt próbálta és a mai napig próbálja helyreállítani, amikor azt mondja: egy az Isten, egy a közbenjáró: az Úr Jézus Krisztus, az Atya és az emberek között. Solus Christus = egyedül Krisztus. Ha ez igaz, akkor minden mellékhajtást, vagy tanítást el kell vetni. Meg kell jegyezni, hogy végső soron ezek nem reformátori igazságok, hanem bibliai igazságok, amelyekre a reformátorok hívták fel a figyelmünket. Vigyázni kell a Szűz Mária körüli kultusszal, mert a Reformáció éppen Krisztust helyezte a középpontba.


Köszönöm a megosztott gondolatokat Püspök Úr!
😊     


Reformációval kapcsolatos írásaim: 
Erdélyben is a Reformáció 500. évében járunk (I)
Erdélyben is a Reformáció 500. évében járunk (II)

Vajon mit üzen Önnek a Reformáció 500. évfordulója? Kíváncsi lettem ...

2017. június 9., péntek

Az Istentiszteleti alkalmak kihagyásának legrosszabb következménye




Minden keresztyénnek megvan a maga helye a gyülekezetben.

Világunk 
A személyre szabottság, az individualizmus és a kényelem világát éljük. Millió módot tudunk arra, hogy életünket kényelmessé tudjuk varázsolni.  Amikor a dolgok nehezebbre fordulnak, keveset gondolkodunk azon, hogy hogyan lehetne a problémákat megoldani, vagy más szavakkal, hogyan lehetne az életünknek egy probléma – megoldó formát adni. A kényelem magával hozza a gondolkozásra való hajlandóság hanyatlását is, mert: gondolkodni nehéz. Természetesen a kényelmünkre való hajlandóságunk kiterjedhet életünk egy olyan fontos és egy olyan központi jelentőségű oldalára, mint a helyi gyülekezetbe, templomba való járás is. 

Mindnyájan akik egy gyülekezethez tartozunk találkoztunk olyan emberekkel, akiknek a gyülekezethez való hűsége idővel pozitív vagy negatív irányban megváltozott. Természetesen ilyenkor mi keresztyének azon dolgozunk, hogy emlékeztessük őket elhívásukra, éppen azért, hogy az Isten tiszteletét ne tehernek, hanem éppen fordítva: örömnek érezzék, tudják be. Mindig a Zsidók 10, 24-25 jut eszünkbe, mert ezekben az esetekben ennek az igének a tanítását igyekszünk alkalmazni: „El nem hagyván a magunk gyülekezetét, a miképpen szokásuk némelyeknek”. Határozottan kiállunk azon álláspont mellett miszerint a helyi gyülekezet elhagyása lelki megpróbáltatásokhoz, hanyatláshoz, sőt teljes kiégéshez is vezet. Ezek az állítások mind – mind igazak mégsem adják vissza igazán az igeszakasz lényegét. Sőt, amikor ezt az Igét ebben az értelemben használjuk, akkor nem a szöveg mögött meghúzódó isteni magyarázatot hangsúlyozzuk, hanem sokkal inkább a mélyen gyökerező individualizmusunkat.
Ez az Ige nem a kényelemben „fürdőző” énünk szerinti értelmezést helyeseli, amely szerint a gyülekezet elhagyása a nyájtól való távollét és egyedüllét veszélyéit hozza magával. Éppen ellenkezőleg, ez a textus arra figyelmeztet, hogy amikor kihagyjuk a gyülekezeti alkalmakat, akkor másokat tesszük ki a veszélynek. Az első bűn, amit elkövetünk, azzal, hogy megtagadjuk az istentiszteletekre való járást, az az, hogy képtelenek vagyunk a mások szeretetére. 

Mi a megoldás?
A Zsidók 10,24-25 szerint a gyülekezet közösségével együtt járni elsősorban nem azt jelenti, hogy meg leszünk áldva, hanem hogy mi lehetünk az áldás mások számára. Nem arról van szó, hogy mi az, amit kapunk, hanem arról, amit adni tudunk. Amikor a vasárnapi istentiszteletre készülünk, akkor az egymásra figyelést kell előtérbe helyeznünk ”szeretetre és a jó cselekedetekre való felbuzdulás végett.” A vasárnapi napon mások javán kell dolgoznunk. Amikor lelkesedésünk alábbhagy, vagy amikor kísért az érezés, hogy ne menjünk gyülekezetbe egy vasárnap, akkor kell, leginkább átgondoljuk az Istentől kapott parancsot, miszerint másokat kell bátorítanunk „mivel látjuk,hogy ama nap közelget.” Ez az Ige nem rólunk szól, hanem róluk. Ez az Ige nem a keresztyén egyénről, hanem a keresztyén közösség felé forduló egyénhez szól.

A keresztyéni küldetés azonban sokkal többről szól, mint a vasárnapi istentiszteletekhez való ragaszkodás.  Keresztyéni küldetésünknek megfelelően a gyülekezet közösségében sokkal több időt töltünk; a testvérekért imádkozunk, érettük szolgálunk. A gyülekezet közössége egyfajta elkötelezettséget jelent, amelyben a másik egyén kerül figyelmünk középpontjába. A gyülekezetbe járás egy ígéretet kell, jelentsen a mi részünkről, amely szerint ajándékainknak megfelelően mások szolgálatára, erősítésére és áldására vagyunk elhívva. 
Következtetés
Minden keresztyénnek megvan a maga helye a gyülekezetben.
Minden keresztyénre szükség van a helyi gyülekezetben.
Minden keresztyénnek megvan a maga feladata a helyi gyülekezetben. 

   

2017. június 3., szombat

Miért ünnepeljük Pünkösdöt?

Nagyon röviden: „Víz a szomjazónak, folyóvíz a szárazra” 

1. Nem azért ünnepeljük Pünkösdöt, mert jó ’pünkösdi királynak’ lenni.
2. Nem azért ünnepeljük, mert ekkor van a Csíksomlyói Búcsú.
3. Nem azért ünnepeljük, mert munkaszüneti napnak van nyilvánítva. 


Pünkösd a karácsony és a húsvét mellett az egyházi év legjelentősebb ünnepe. Egész egyszerűen az egyház ’megszületését’, az első keresztyén gyülekezet megalakulását ünnepeljük. Erre a születésre maga a Szentlélek kitöltetése adott okot. Hogy lehet azt érteni, hogy a Szentlélek kitöltetett? A Szentírás sok helyen használja a „szomjúság” és az „aszály” képeit, amikor a Lélek kitöltetéséről beszél. Úgy írja le a Lélek nélküli embert, mint a pusztában szomjazó vándort, vagy mint a földet, amelyet aszály sújtott. (Vö. Ézs 44,1-5) A Léleknélküliséget azonban nem fizikai értelemben, hanem főleg lelki értelemben kell érteni. Isten Lelke nélkül az ember „lélektelen” vagy szépen magyarul „lelketlen”. Hiányzik a békesség, a szeretet, a nyugalom, az egyetértés, a testvéri közösség. A keresztyéneknek nincs más választása, mint várni a megoldást, mint szomjazó a vizet, mint száraz és tikkadt föld az esőt. Mégis, hogyan töltetik ki a Szentlélek? Hogyan ismerhető fel ez személyes életünkben? A Szentlélek munkája során két dolog történik: először megismerteti velünk Krisztust, úgy hogy Krisztus a miénk lesz, és bennünk fog élni. Másodszor Isten Lelkének a jelenlétét az életünkben leginkább az mutatja, hogy ahol a Szentlélek elkezd munkálkodni, ott Jézus Krisztus személye sokkal nagyobb hangsúlyt kap. Ahol a Szentlélek munkálkodik, ott Krisztus életünk központi figurája lesz, ott a Krisztusban való hit megerősödik.
Világos: a Lélek kiáradása, az maga az áldás. Pont ezért nevezhetjük áldottnak a pünkösdi ünnepeket, amikor a Lélek tápláló vizétől növekedik és mélyül a szeretet, gyarapodik a szívesség és jóság, gazdagodik az imádság, sokasodik a reménység, egyszóval naponta újabb erőre kel a Szentlélek vezetése és az Isten bennük lakozása (Vö. Jn 14,17). Viruló rétek, pompázó virágok, az aratás ígéretét magunkban hordozó mezők és a zúgó erdők jelzik: Isten folyóvizeket öntött a szárazra. 


Nemhiába, van a Pünkösdnek a magyar folklórban több jelképe. A PÜNKÖSDI RÓZSA saját mosdóvizünkbe szórása, az egészségre való vágyódásunk kifejezése. Ha a rózsát egy fiú egy lány ablakába tette, azzal szerelmet vallott neki. Pünkösdi jelkép még a FEHÉR GALAMB és a ZÖLD ÁG is. A fehér galambot a templomokban szokás elengedni a Szentlélek jelképeként, a zöld ágakat pedig a lakóházakra és az istállókba, esetleg a mezőgazdasági földekre tűzték, hogy távol tartsák az ártó szellemeket, amelyek a természeti elemek csapásában is megnyilvánulhatott.