„Anna így imádkozott: Örvend szívem az Úrban, fölemelte szarvamat az ÚR.
Fölnyílt a szám ellenségeim ellen, mert szabadításodnak örvendezek! Senki sincs olyan
szent, mint az ÚR, sőt rajtad kívül senki sincs. Nincsen olyan kőszikla, mint a
mi Istenünk. Ne szóljatok kevélyen, olyan kevélyen. Szátokból ne
jöjjön ki kérkedő szó, mert mindentudó Isten az ÚR, és a tetteket ő ítéli meg. Az erős kézíjasokat
összetöri, és a roskadozókat erővel övezi föl. A jóllakottak
elszegődnek kenyérért, az éhezők pedig nem éheznek többé, s míg a magtalan hét
gyermeket szül, a sokgyermekes megfogyatkozik. Az ÚR öl és elevenít,
sírba visz, és visszahoz. Az ÚR szegénnyé tesz,
és meggazdagít, megaláz és fölmagasztal. Fölemeli a porból a
szegényt, és a sárból kihozza a szűkölködőt, hogy a hatalmasok mellé ültesse,
és a dicsőség székét adja nekik. Mert az Úréi a föld oszlopai, és rájuk
helyezte a földkerekséget. Híveinek lábát
megoltalmazza, de az istentelenek a sötétségben némulnak el. Mert nem az erő
teszi hatalmassá az embert. Az ÚR megrontja azokat,
akik versengenek vele, mennydörög fölöttük az égben. Megítéli az ÚR a föld
határait, királyának pedig hatalmat ad, és fölemeli fölkentjének szarvát!” (1 Sám 2,1-10)
Kedves
Református testvéreim! Isten ezen az istentiszteleten két kézzel szeretné
átadni nekünk a szeretetét. Azt szeretné, ha elvennénk a kegyelmet és ez valódi
örömöt okozna a mi számunkra. Azt szeretné, ha válaszolni tudnánk arra a
kérdésre, hogy mi megéreztük-e az Isten kegyelmét?
Kedves
Testvérek! Az Igéből Anna szavait olvastuk fel, aki így kezdi mondanivalóját: „Örömet szerzett szívemnek az Úr, mert szabadításodnak
örvendezhetek”(1 vers.). Anna, akivel már egy korábbi Istentiszteleten is
ismerkedtünk Isten ajándékát kapta meg, mert míg nemrégiben gyermektelen volt,
s emiatt sok csúfolás érte, most már Isten szeretetében részesült asszony lett,
aki azt mondja az elején, hogy „felemelte
arcomat az Úr, már tudok, amit felelni ellenségeimnek” (1 vers.).
Anna
azért örül, mert Isten kiárasztotta reá kegyelmét, mert míg egyik percben egy
megalázott ember, akit csúfolhatnak, lenézhetnek, bánthatnak a hibái miatt,
addig a másik percben meglátszik életén az Isten szabadítása. Amikor gyermekkel
ajándékozza meg Isten Annát, akkor derül ki az, akkor válik mindenki előtt
nyilvánvalóvá, hogy azt, akit Isten szeret, csak ideig-óráig lehet csúfolni,
mert Isten sokkal hatalmasabb a csúfolóknál, Isten kegyelme nagyobb minden
emberi próbálkozásnál. Hogy Isten védelme alatt állnak azok, akik benne
hisznek.
Kedves
Testvérek! Úgy is mondhatnánk, hogy egészen egyszerű legyen a mai Ige üzenete,
hogy Anna, akkor, amikor Isten elkezdte osztogatni a kegyelmét, rögtön ott termett,
és még ha hosszú, nagyon hosszú sort is kellett kivárnia, akkor is ott állt,
míg végül nem csalatkozott. Anna hitt Istenben, s addig állt a sorba, amíg
Isten be nem engedte s meg nem áldotta őt.
Kedves Testvérek! Mi hol voltunk,
hol vagyunk akkor, amikor az Isten kegyelméért sorba kellene állni? Ott a sorban,
mint Anna, vagy valahol máshol? Vajon ott vagyunk minden vasárnap a templomban?
Vajon minden reggel miután kinyitottuk a szemünket az az első dolgunk, hogy
szomjasan a Bibliát vesszük elő, hogy Isten nekünk szóló kegyelméről olvassunk?
Mi hol vagyunk, hol voltunk életünk eltelt idejében, akkor, amikor Isten az ő
kegyelmét, szeretetét, irgalmát osztotta?
Nemrégiben
olvastam arról, hogy egyes országokban az emberek versenyeket szerveznek,
amelyek különböző állatok mérik össze az erejüket. Ilyenek például a
kakasviadalok, a bikaviadalok, de ilyen versenyek a ló versenypályák, ami arról
szól, hogy az emberek azon szórakoznak, izgulnak, hogy melyik ló nyeri meg a
versenyt. Azonban nemcsak lovak futnak ilyen pályákon, hanem kutyák is, éspedig
agár kutyák. Az agarak érdekessége, hogy egyfelől a leggyorsabb kutyák
másfelől, aki látott agarat az tudja, hogy nagyon kecses állatok, és ahogy
futva versenyeznek, szép látványt nyújtanak.
Egyszer
egy ilyen agár versenyen történt meg az, hogy egyik kör után a mű nyúl, ami
után ezek a kutyák szaladnak kigyulladt és a verseny leállt. Tudniillik, hogy
ezeket a kutyákat úgy veszik rá arra, hogy egymással versenyezzenek, hogy
előttük egy műanyagból készült nyúl fut egy szerkezeten, amit a kutyák próbálnak
elkapni, persze soha nem jutnak el hozzá.
Miért
is mondom el ezt nektek? Azért mert a versenyző agarakhoz hasonlóan az emberek
is a maguk választotta nyulakat kergetik. Szükség van valamire, ami értelmet ad
az életüknek. Mi mire törekszünk? Mi mi után futunk? Mi ad értelmet életünknek?
Mi az életcélunk? Mi melyik sorban állunk – úgy ahogyan már kérdeztem? Mi a mi reménységünk?
S mi történik akkor, ha azt elveszik tőlünk?
Mi
az, amibe kapaszkodsz testvérem? Mi a te erőd? S mi történik akkor, ha elveszik
tőled? Nagyon szép dolog a család, a jó házasság, a gyermekek, ez is mutathatja
az áldást, de mi van akkor, ha elveszíted őket? Összetörsz, úgy hogy többé soha
nem állsz fel? Lesz-e még belőled egy boldog, megelégedett ember? Ha Istenben bízunk,
felállunk, ezt állítom.
Megmondom
őszintén nektek, hogy péntek este tanácstalan voltam, hogy mi az, amit nektek
mondanom kell ma, és hirtelen csak megláttam egy képet, amely által
megértettem, hogy Isten a mai Ige által mit is akar nektek üzenni.
Ezen
a képen két híres ember közösen imádkozik. Úgy ahogyan Anna is imádkozott.
Ekkor elgondolkodtam azon, hogy kik Ők és hogy mit csinálnak, s hogy milyen
üzenete van ennek a mi számunkra.
A
képről két dolog derül ki, éspedig: az, hogy honnan nyerik ezek az emberek az
erejüket, és az, hogy mi az, amit képviselnek. Kiderül az, hogy az imádságból
nyerik erejüket. S az imádkozó ember képéről mindig az jut eszükbe, hogy ők azok,
akik a mennynél állnak sorba. Ők azok, akik az Istentől kérik el a mindennapi
kenyeret, az Istentől kérik bűneik bocsánatát, Istentől kérik a védelmet a
Sátán és a világ támadásai ellen, és Istent dicsőítik, imádják, szeretik és
tisztelik. Ők nem műanyag nyulak után, nem világi kacatok után, emberi
csinálmányok, világi gazdagságok, szórakozások után futnak, hanem Isten után.
A
képen szereplő két ember közül az egyik a világhíres Nick Vujicic, aki végtagok
nélkül született, s nemrégiben tartott előadást a kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi
arénákban, a másik ember meg Orbán Viktor. Noha mind a kettőnek más életútja
volt és van, elmondható, hogy ők az Istennél állnak sorban. Egyfelől Nick
fiatal korában, mivel így született nehéz sorsban nevelkedett, s élete egy
pontján az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta. A szakadék szélén volt, s ebből
a mélységből rántotta ki Isten, s hívta el egy szolgálatra, amelyben a világot járja,
és úgy tesz bizonyságot Istenről az emberek tömegei előtt. Másfelől Orbán
Viktor magyar miniszterelnök, kiáll a keresztyén értékek mellett egy olyan
világban, egy olyan Európában, ahol már, nemcsak hogy nem divat kiállni a
keresztyénség mellett, hanem szégyennek számit. Kiáll az egyházak mellett, ha
Isten is úgy akarja, akkor mellettünk is kiáll majd.
Ezek
az emberek, úgy ahogyan Anna is tudják, hiszik és bizonyságot is tesznek arról,
amiről Anna is bizonyságot tett, hogy „az
Úr megöl, de meg is elevenít, letaszít a sírba, és újra felhoz onnét. Az Úr
tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal, Fölemeli a porból a szűkölködőt,
és kiemeli a szemétből a szegényt, az előkelők közé ülteti és örökségül főhelyet
ad neki. (6-8 vers)„Ezek az emberek az Istennél állnak sorba kegyelemért.
Kedves
Martonfalviak! Mondhatná valamelyikötök azt, hogy jó-jó, de ők messze vannak.
Igen ez igaz, de Isten mindenhol Isten, Isten mindenhol képes csodát tenni,
Isten mindenkit szeretne megmenteni, Isten mindenhol ki szeretné osztani a szabadítást
és a kegyelmet, itt ebben a gyülekezetben is. Van a templomunkban egy emléktábla,
amely egy olyan embernek állit, emléket, amely azon túl, hogy a falu híres
szülötte, karrierjét és életét is itt kezdte a templomban, az Isten házában. Híressé
őt az Istenről szóló munka tette, az, hogy bizonyságot tett az Istenről, hiszen
megjelent írásai és művei, mind az Istenről szólnak. Igen, igaza van Annának,
aki szavakkal azt mondja, amit falunk szülötte Martonfalvi Tóth György az
életével mutatott, hogy: „Rajtad kívül
senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk”(2 vers).
Pál
apostol leírta, hogy mi az, ami tartotta benne a lelket, hogy végigfussa a
pályát, hogy mi az, ami benne tartotta a lelket, akkor is, amikor megverték,
megkorbácsolták, amikor fáradt volt, amikor börtönbe vetették, amikor halálos
veszedelemben forgott az élete. Pál így fogalmazza meg: „nekem az élet Krisztus”(Fil 1,21). Pál számára az élet Krisztus.
Krisztusba kapaszkodik, Krisztusból nyeri az erejét, Krisztusnál áll sorba. Ezt
fiatal korában írta Pál, aztán öreg korában újra rátér a témára és azt mondja:
„ama nemes harcot megharcoltam, futásomat
elvégeztem”(2Tim 4,7). Mi volt az, ami éltette az apostolt? Krisztus! Mi
volt az, amit elért? Krisztus! Mi volt az ő reménysége? Krisztus! Mi volt az,
amit Krisztustól kapott? Úgy fogalmaz Pál: „Isten
arra rendelt, hogy elnyerjük az üdvősséget a Jézus Krisztus által”(1Thessz 5,9).
Pál apostol azt mondja, hogy Jézus Krisztus az egyetlen olyan cél, egyetlen
olyan reménység, aki valódi reménységet és valódi boldogságot és örömet tud
adni életünknek.
Nekünk
mi a célunk? Mi a reménységünk? Mi a boldogságunk?
Nagyon
érdekes a befejezés, mikor a 9-10 versben ezt olvassuk: „Híveinek lépteit ő
vigyázza, de a bűnösök a sötétben vesznek el. Senkit sem tesz hőssé a maga
ereje. Összetörnek, akik az Úrral perbe szállnak, mennydörög ellenük az égben.
Megítéli az Úr az egész földet, de királyát megerősíti, felkentjének hatalmat
ad.” Akik hisznek,
benne azokat megáldja, de a bűnösöket romlásba dönti. Ezt tudjuk és látjuk,
hogy „senkit sem tesz hőssé a maga
ereje”, de az Istenben hívők lépteit vigyázza, a bűnösök meg sötétben
vesznek el.
Talán befejezhetnénk a mai Igehirdetést azzal,
hogy elővesszük azt, amit Nick Vujicic ez a híres prédikátor elmondott, amikor
ezrek előtt tett és tesz újra tanúbizonyságot az Istenben vetett hitéről. Ettől
az embertől, aki kezek és lábak nélkül született, sokszor megkérdezik, azt a
kérdést, amely a legnyilvánvalóbb, talán amelyik nagyon is fájhat neki, s
amelyik élete nagy kérdése is lehet egyúttal, hogy „Nick,
boldog lennél, ha lennének kezeid és lábaid”? Nick úgy felel, figyeljük meg:
„Nem hiszem, hogy a boldogság a végtagokban lenne. Ha így lenne,
mindenki, akinek vannak kezei és lábai boldog lenne...” Aztán folytatja: „A boldogság
forrása benned van...Abban, hogy ki vagy... Abban, hogy Isten immár benned él…”
És nem abban, hogy mit tudsz, vagy mit nem tudsz megtenni. Hanem abban, hogy
vele, benne mi az, amit meg tudsz tenni.
Van pár dolog az életben, amit se
irányítani, se megváltoztatni nem tudsz, élned kell vele, mert ezt Istentől
kaptad. Döntést kellett hoznom, hogy mérges legyek-e Istenre azért, amim nincs,
vagy hálás legyek azért, amim van. Én dönthetek. Te dönthetsz. Úgy is
dönthetünk, hogy kitartunk a csalódásaink és a hibáink mellett. Dönthetünk úgy,
hogy keserűek, dühösek, vagy szomorúak maradunk. Vagy amikor nehézségekkel és
bántó emberekkel kerülünk szembe, dönthetünk úgy is, hogy tanulunk a
tapasztalatainkból, és továbblépünk, vállaljuk a felelősséget a saját boldogságunkért,
vállaljuk a felelősséget az Istenbe vetett hitünkért."
Kedves Testvérek! Sámuel
édesanyja Anna, Nick Vujicic a prédikátor, Orbán Viktor a magyar miniszterelnök,
sőt még Martonfalvi Tóth György is vállalta azt, hogy Istennél áll sorba a
kegyelemért, az irgalomért. Vállalták és vállalják azt, hogy Isten az ő reménységük,
erejük, céljuk, örömük és boldogságuk és nem csalódtak, mert az Istenben való reménység
soha nem szégyenit meg, az Istenben soha nem fogunk csalódni. Ha nála
kopogtatunk, ha nála keressük a megoldásokat életünkre, ha nála keressük a
boldogságot, akkor ígéretét megtartva számíthatunk áldására.
Csak az a kérdés, hogy beállunk-e a sorba?
Beállunk-e a sorba, ahol Isten az ő kegyelmét osztogatja? Ámen.
(Elhangzott: Kézidmartonfalvi Református Gyülekezetben, 2019. október 27-én)
