Textus: 1
Timótheus 1:12-17
A
tanítványság erőforrásai
Keresztyén Testvéreim! Viszonylag kevés olyan hely van
a Bibliában, ahol egy-egy karizmatikus tanító közel enged önmagához, ahol a
magával ragadó nagy üzenet mögött felsejlik valami abból az emberi tényezőből,
amelytől végső soron a Biblia nem csupán szellemi-lelki élvezetet nyújtó
aforizmák gyűjteménye, hanem valóban az élet könyve. Pedig ki az, akit ne
érdekelne az, hogy egy-egy példaképe, tanítómestere milyen erőforrásokból
táplálkozik, miben rejlik a titka annak a mély bölcsességnek és éleslátásnak,
és főként következetes kitartásnak, amely az illetőt jellemzi?
Pál apostol az az ember volt, akinek a szerepe megkérdőjelezhetetlen a
keresztyén teológia történetében. Pedig ez nem egészen magától értetődő, hiszen
nem volt ott sem a 12 jézusi tanítvány között, sőt még póttanítvány sem volt.
Mégis az, ahogy a Krisztusba vetett hit sok-sok ismert és ismeretlen szereplő
munkája révén nemcsak elterjedt, hanem egy egységgé formálódott az egykori
Római birodalomban Pál apostol rendkívüli teológiai szemlélete nélkül emberileg
elképzelhetetlen.
Testvéreim, ha ma tanítványi vagy lelkipásztori identitásképeket keresünk,
még mindig Pál apostol az, akihez önértelmezésünkben leggyakrabban visszatérünk.
Miben rejlik a krisztust oly hüen követő szolgálatának a titka? Hol voltak
ennek az embernek azok az erőforrásai, amelyek ilyen elképesztő energiát
kölcsönöztek neki az evangélium hirdetéséhez? Mi volt a motiváció, amiért a
börtönt, verést, kinzást de még a halált is vállalta, csakhogy elmondhassa az
evangéliumot? Ha arra gondolunk, hogy ma mi mindent bocsátunk árúba egy-egy címért,
egyházi tisztségért, zsiros parókiáért, akkor láthatóvú válik, hogy ezen a
téren meg nem válaszolt, de legfőképpen helytelenül gyakorolt életvitelünk van.
1. A személyes érintettség
Az első dolog, amelyre a szöveg alapján fel szeretném hívni a figyelmet, a
személyes érintettség, a személy és az üzenet közötti szoros összefüggés.
A levél bevezető szakaszában Pál meghagyja Timóteusnak, hogy ügyeljen arra,
hogy senki ne tanítson egyebet, mást, mint amit ő tanított. Az összefüggésből
nyilvánvaló, hogy a „mást-tanító” (3. v.) tulajdonképpen a „törvény-tanítót”
(7. v.) jelenti, azaz azokat, akik azt hirdetik, hogy az üdvösség a törvény
szerinti erkölcsös élet követése révén érhető el. Pál szerint ez tévelygés,
hiábavaló beszéd, s a tanítók nemcsak a Bibliát nem értik, hanem a saját
érvelésüket sem. Nem erről szól a Biblia! Majd röviden összefoglalja azt a
zseniálisan újszerű üzenetet, amely teljes terjedelmében kifejtve ott van a
Római levélben (és másutt): A törvény nem az igazakért adatott, hanem a
törvényszegőkért (9-10. v.). A törvény célja pedig az igaz hitből való szeretet
(5. v.). Ez az új evangélium, amely meghódítja a világot, amely új életet ad a
tévelygő ifjú Augustinusnak, és elvezeti a kereső fiatal Luthert az irgalmas
Istenhez. Ez az evangélium, amely „reám bízatott” mondja itt az apostol (11.
v.), vagy máshol egyenesen így nevezi: „az én evangéliumom” (2 Tim 2:8).
Mire utal ez? Arra, hogy szoros, egzisztenciális összefüggés van Pál
apostol személye és szolgálata, az általa képviselt üzenet között. Az ige
alapos viszgálata után válik nyilvánvalóvá, hogy Pál apostol számára miért volt
vesszőparipa a törvény-kérdés, hogy miért beszél mindig erről. Hogyan lett ez
az ő evangéliuma? Pontosan úgy, hogy a Krisztussal való találkozása előtt a
törvény tanítója volt. S most utólag úgy látja, hogy mindaz, aki Krisztus
nélkül ezzel foglalkozik, nem tudja, hogy mit beszél (7. v.). Ez volt az a
mesterség, az az érdeklődési terület, amely körül korábbi élete zajlott. A
felolvasott igében a személyes bizonyságtételét megörökítő 11-17. versekben
hatszor beszél a hitről, háromszor irgalomról, kegyelemről. Jól tudjuk,
hogy ezek azok a kifejezések, amelyek a Római levélben és másutt a páli
evangélium kulcsszavai lesznek. A törvény erejében és a megváltó erkölcsben
hívő, vakbuzgó apostolt egy kegyelmes, előzékeny Isten térdre kényszerítette.
Nem az ítéletével, hanem a jóságával! Minden gamálieli tanításon túl, az
iskolapadon túl az élet, a Krisztussal való találkozás egy olyan Istenről
szólt, aki a legádázabb ellenségeiből a leghűségesebb testőröket képezi. Az élet
arról az Istenről beszél, aki hosszútűrő, aki nem a lihegő bosszúban, hanem a
megbocsátásban leli kedvét. Aki „könyörült rajtam”, aki megszabaditott engem,
aki még a saját Fiánál is jobban szeretett. És ettől a pillanattól kezdve Pál
ugyanazzal még nagyobb elszántsággal hirdeti az üdvösséget, amely egyedül
Krisztusban található, mint azelőtt ahogyan a keresztyéneket üldözte.
Mit jelent ez? Azt, hogy Pál igehirdetői szolgálata, igehirdetésének az
üzenete elválaszthatatlanul összefonódik a saját egzisztenciájával. Azzal,
ahogyan ő maga megélte azt. Pontosan azért olyan erőteljes a páli evangélium,
mert szoros kapcsolatban van a saját életével. Amikor a Damaszkusz felé vezető
úton a dühtől és önteltségtől elvakult ember szemeit felnyitja a dicsőséges Krisztus
egy másik valóság észlelésére, attól kezdve Pál üzenete már nem a törvény
kényszerítő erejéről, a tűzzel-vassal kikényszerített térítésről, hanem az
előzékeny, a gonoszt jóval legyőző krisztusi irgalomról fog szólni. Pál apostol
életének, élettapasztalatának a kulcsfogalmai lesznek az általa hirdetett
evangélium kulcsfogalmai is. „Az én evangéliumom” azt jelenti, hogy a krisztusi
örömüzenet egy sajátos helyzetben és formában ölt testet. És az, aki ezt ilyen
közelről megismerte Istent, az hitelesen tud e találkozásról beszélni.
Vajon mennyire érezzük a sajátunknak az evangéliumot? Mennyire a miénk az
az ügy, amelyet szolgálunk? Mennyire vagyok benne a keresztyénség történetében?
El tudjuk-e mondani, hogy „ez az én evangéliumom”? (Biblia fel) Nemcsak az egyházé,
nemcsak a Heidelbergi Kátéé, ez az enyém. Ebben élek, és ebből élek. Sok dolgot
meg lehet tanulni: sőt, lehet egy életen keresztül a mások igehirdetéséből
prédikálni, „az ő evangéliumát” mondani. A gyülekezeteink hitelességi
igényszintjét lehet még lefelé spanolni. Lehet, hogy sosem fogják e földön
számon kérni. A kérdés csak az, hogy érdemes-e ezt így végezni? A személyes
érintettség, az a találkozás olyan esemény volt, amelynek az emlékét sem az
idő, sem a megvesztegetés, sem a fenyegetés, sem a kín nem tudja kitörölni az
öreg Pál emlékeiből. Mások evangéliumai elhalványulnak, de ez az, ami megmarad,
ami örökké az övé marad. Ez egy olyan erőforrás testvéreim, amelyhez Pál
apostol számtalan kilátástalan helyzetében vissza tud menni.
2. Radikális elköteleződés
De van itt
egy másik tényező is, amelyről beszélni kell akkor, ha a páli üzenet rendkívüli
erejét és hatását szeretnénk megérteni. Ez az ember elindul Damaszkuszba
Saulusként, és megérkezik Pálként. A keresztyénüldöző farizeus a keresztyénség
evangéliumát hirdető apostollá válik. Egy olyan radikális fordulat volt ez,
amely érthető módon teljesen zavarba hozta a Damaszkuszban élő zsidókat. A
magyar nyelvünk egy új kifejezést gyártott erre: ez a pálfordulás. Ez a
radikalizmus száz százalékban a Krisztus rendelkezésére állt. A páli
levélirodalomban, az apostol gondolkodásában, szemléletében lépten-nyomon
felbukkan.
Szabad-e ilyen radikálisnak lenni? A „radikális” szó abszolút nem pozitív csengésű kifejezés, különösen vallásos összefüggésben. És különösen azért, mert a vallásos ideológiákat a társadalomra nézve ártalmas módon is fel lehet használni. A világunk irányát meghatározni akaró kortárs ideológiák abban látják a veszélyét, hogy a radikalizmus elutasítja a választás szabadságát, az elvek egyenértékűségét. És Pál valóban ezt teszi, amikor a másként gondolkodókra azt mondja, hogy amit ők mondanak „mese”, „tévelygés”, „hiábavalóság”. Tényleg ki szabad ezt mondani: az igazság az, amiben én hiszek, minden más tévelygés és hiábavalóság?
Szabad-e ilyen radikálisnak lenni? A „radikális” szó abszolút nem pozitív csengésű kifejezés, különösen vallásos összefüggésben. És különösen azért, mert a vallásos ideológiákat a társadalomra nézve ártalmas módon is fel lehet használni. A világunk irányát meghatározni akaró kortárs ideológiák abban látják a veszélyét, hogy a radikalizmus elutasítja a választás szabadságát, az elvek egyenértékűségét. És Pál valóban ezt teszi, amikor a másként gondolkodókra azt mondja, hogy amit ők mondanak „mese”, „tévelygés”, „hiábavalóság”. Tényleg ki szabad ezt mondani: az igazság az, amiben én hiszek, minden más tévelygés és hiábavalóság?
Lehet-e a választás szabadsága az ideális út? Hogy ez
a filozófiai értékítélet mennyire paradox, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy
ugyanazon a weboldalon, ahol egy standard képzésben részesült szerző az iszlám
radikalizmusról beszél, megjelenik a jobb oldalon az alábbi három fizetett
Google-hirdetés:
- „Valószínűleg otthagyod a munkahelyed, ha megnézed ezt a videót. Minden héten 10.000 dollárt nyerhetsz.”
- „Könnyű az élet, ha naponta 2180 dollárt keresel. Nézd meg, hogy hogyan lehetséges ez?”
- „Egy egyszerű trükk arra, hogy hogyan lehet örökre megszabadulni a ráncoktól.”
Ez a szabad
választáshoz való jog világa, amely lehetővé teszi azt, hogy valaki szabadon
rákattintson egy ökörségre. S a lóvá tett szabad emberből, mind a hazug cég,
mind a szabadság védőangyala, a Google tovább gazdagodhat, és finanszírozhatja
a szabadság illúzióját propagáló kampányait.
Vajon jobb-e az a világ, amelyben nemcsak az igazságot lehet áruba
bocsátani, hanem legitim módon szabad kereskedni a hazugsággal? Én nem hiszek
az ideológiák egyenjogúságában. Sőt, a vallások egyenértékűségében sem hiszek.
Sőt, abban sem hiszek, hogy van üdvösség a Krisztuson kívül. A keresztyén hit
alapvetően hajthatatlan ebben a tekintetben. Radikalizmus ez? Kétségtelenül. Igy
van ez testvéreim, azonban mindemelett paradox módón a krisztusi és páli
radikalizmus nem az erőszakra, hanem a szeretetre épül. Az erőszak teljes
mellőzésére, sőt a szenvedés vállalására. Lehet radikálisnak lenni anélkül,
hogy ez agresszív lenne? Be lehet vállalni ma azt, hogy egyetlen igazság van? Igen,
ha az egy olyan Messiásról szól, aki szenvedésével győzött, halál által nyert
életet, szegénysége által lett gazdaggá. A Biblia a radikalizmus antológiája, s
itt mindegy, hogy Mózesről, a prófétákról, Jézusról vagy Pálról beszélünk.
Pál apostol története egy bizonyos szempontból óriási bukás, nagy gáz. Nem
csoda, hogy arról olvasunk, hogy Damaszkuszban mindenki zavarban van: az
üldözött keresztyének, s a korábbi cimborák is. De az apostol szíve ettől a
találkozástól hevül át olyannyira, hogy teljes életét ennek az Úrnak a
szolgálatára szánja. Kerüljön akármibe.
A lekció rendjén a Lukács evangéliuma 7. részének egy ismerős elbeszélését
olvastam fel. Csodálatot történet! De van ennek egy nagyon elgondolkodtató
részlete. Mit gondolsz, Simon, a két elengedett adós szolga közül ki szereti
jobban az ő urát? Mire Simon: úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el…
Jézus mondja: Jól látod Simon. Neki sok bűne bocsáttatott meg, ezért jobban
szeret; akinek pedig kevés bocsáttatott meg, kevésbé szeret.
Hát ez kemény! Tényleg van ilyen, és ezt ki lehet mondani? Ha nem is
mondjuk ki, van ilyen. Mert a szeretet nem más, mint az elköteleződés érzése.
Az adósságot ugyan elengedték, de valójában csak egy másik síkra terelődött a
kérdés. A történet nem mondja el, hogy Simon kevésbé lenne értékes, mint a
névtelen parázna asszony. Az értékítéletet az autonóm olvasóra bízza, de abban
azonban segít, hogy megértsük a különböző viszonyulásmódokat. Simon
valószínűleg mindig tékozlásnak fogja tartani azt, hogy az asszony ráöntötte a
drága illatszert, a parázna asszony pedig nem fogja megérteni, hogy ez a Simon
hogy lehet ennyire kicsinyes. Simonnak mindig fontosabb lesz a tágabb
perspektíva, az asszonynak semmi sem éri fel a pillanatnyi áldozat
jelentőségét.
Keresztyén Testvéreim! Az életünk a legerősebb érv
amellett vagy az ellen, amit hirdetünk. Pál Krisztusban azzal a személlyel
találkozott, aki a legfőbb bűnösnek (ezt jelenti: bűnösök között az első) is
megkegyelmezett. Azzal a Krisztussal, aki hosszútűrő kegyelmét nem csupán a
Saulus által jól ismert Tóra lapjain, hanem az élete valóságában is megmutatta.
Én vagyok a proto-típusa annak – mondja Pál – akik majd hinni fognak. No nem
abban, hogy én hogyan csináltam, hanem abban, hogy mennyire könyörületes az
Isten. Azért könyörült rajtam, azért szabaditott meg, hogy megmutassa a
világnak, hogy kicsoda ő. Én a dühtől és öldökléstől elvakult Krisztus-üldöző
Pál vagyok a megbocsátó Isten élő példája. Én vagyok az aki itt állok
előttetek, akin Isten megmutatta csodálatos kegyelmét, irgalmát, szbaditását,
szeretetét – mondja Pál.
Engem néznek, és közben Krisztust ismerik fel! Keresztyén
Testvéreim, nem kis kihívás az, amire az Ige hív minket, ezen az
istentiszteleten, de főleg ebben az életben mint küldött tanitványok. Isten
lelke legyen nekünk segítségünkre! Ámen
dr. Balogh Csaba tollából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése