2014. július 5., szombat

Illemszabályok 3 - Étkezés



Étkezés
A kulturált étkezés szabályai


ASZTAL TERÍTÉS

Nem illik és nem is gusztusos a leves után ugyanabban a tányérban enni a második fogást.
Balról kínáljuk az ételt, jobbról szedjük le a piszkos edényt. Egyenként felemelve, nem a vendég orra előtt egymásba rakva. Ha már a desszertnél vagy a gyümölcsnél tartunk, akkor minden eddig használt edénytől, gyűrt szalvétáktól, morzsáktól tisztítsuk meg az asztalt.



ÉTKEZÉS

Illetlen a szürcsölés!
Tilos a kés lenyalása.
Nem való az eszközök felcserélése.
Nem való az étel apró darabokra való felvágása.
Nem illik a válogatás.
Ne faljunk.
Nem illik meghagyni az ételt.
Kenyér: együk, meg amit kivettünk a kosárból.
Ne tegyünk kenyeret szemétbe: erkölcstelen.
Nem illik csontot, magot kiköpni, hanem evőeszközzel a tányér szélére, ha túl nagy óvatosan csomagoljuk szalvétába.
Ne beszéljünk teli szájjal.
Étkezés megkezdése: Vagy a háziasszony szolgál ki és dönti el a sorrendet. Vagy a vendég az első, utána pedig idős hölgy, úr, középkorú hölgy, úr stb.
Egymást meg kell várni az étel elkezdésével.
Az „egyszerűség kedvéért” se igyanak közös pohárból a család tagok!
Ha leettük az abroszt, nem nagy ügy, de elnézést kell kérni érte.
A kenyeret ne harapjuk, törjük, bal kézzel.
Ne feküdjünk az asztalra, kérjük a legközelebb hozzánk ülő segítségégét.
Várakozáskor sem illik, hogy a könyök érje az asztalt. Kézfej lazán, az asztalon.
Ha nehezen boldogulunk az étel felaprításával, kérjünk segítséget.
Ha az evőeszközök és szalvéta ellenére ragacsos lett valaki, akkor kérjen elnézést hogy kimehessen kezet mosni.(Az engedély az asztal idő előtti elhagyásához kell, nem pedig a kéz mosáshoz)
Mindig dicsérd meg és köszönd meg az ételt a háziasszonynak.
Ivás előtt mindenképpen töröljük meg szánkat, gusztustalan a zsíros száj nyom. Szalvétával nem illik izzadságot törülni.
Étkezés után ne hajtogassuk össze a szalvétát, hanem lazán tegyük az asztalra.
Fogpiszkáló: fürdőszobai ügy.
Ne üljünk asztalhoz alsóneműben vagy fürdőruhában.
Társas étkezésnél az orr fújás helye: a szomszéd szoba.
Családi ebédeknél a „legrangosabb hely” az asztalnál a háziasszony jobb keze felől, van. (Én: nem pedig az asztal főn, ahogy otthon tudjuk).
Boros poharat sosem töltik tele, borra szabad rátölteni, sörre soha.
A vendég poharába mindig állva, jobb kézzel töltsünk. A koccintást csak az idősebbek kezdeményezhetik.

VENDÉGSÉGBEN

Amíg nem mondják, hogy asztalhoz ülhetsz, addig ne tipródj az asztal mellé.
Ha idegen helyen kínálnak, akkor ne edd meg az utolsó falatig a tálon azt, ami van!

MIT MIVEL ESZÜNK?

Ha egyszer az asztalról felvettük az evőeszközöket, akkor csak a tányérra (csészealjra) rakhatjuk vissza.
Sót, mustárt, cukrot nem illik saját evőeszközzel venni.

VENDÉGLŐ

Tanulj meg társalogni.
Étteremben, de az otthoni kiemelt étkezésnél is (születésnap, évforduló) szokjuk meg, hogy a hétköznapitól eltérő, kicsit ünnepibb ruhát veszünk fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése