2017. október 30., hétfő

Hívő életed nem egy végleges állapot! – Mi Minden + teológia blog



"Egy nap elérem a lelki érettséget". "Én már mindent tudok,  már teljes az istenismeretem. ."  Ismerősen hangzanak ezek a kijelentések?  Sokan beleesünk a stagnálás csapdájába és sokszor úgy gondoljuk, hogy Urunkkal való kapcsolatunk, az egyházunkkal való kapcsolatunk már nem is hozhat többet. 

A hitben való növekedésünk, Urunkkal való kapcsolatunk építése egy összetett folyamat. A lelki növekedés semmiképpen sem hasonlítható egy kiégett villanykörte kicseréléséhez, nem megy olyan könnyen a rossz eltávolítása. A lelki érettség időt igényel és egy életen át tartó folyamat. A folyamatra való figyelés nem szabad eltereljen a végső céltól de azért fontos, hogy legyenek az életünkben mérföldkövek. Isten maga is elkezd és befejez dolgokat, elvégzi amit kijelent. (János 19:30).

Az utazás a fontos vagy a megérkezés?!  Napjainkban elég gyakran olvasható, hallható ez a kérdés. Úgy gondolom Isten mindkettőt fontosnak tartja: "Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését." (2 Timóteus 4:7-8).

Pál apostolhoz hasonlóan mi magunk is befejezzük életpályánkat, de amíg élünk itt a földön, sosem állhat meg a kegyelemben való növekedés.

Isten képmására vagyunk teremtve, ami a bűneset miatt csorbult, eltorzult. Amikor Isten megszólít minket, amikor újjászületünk, az isteni képmás fele kezdünk újra mozdulni.  Ha ez a folyamat életünkben szeretetet, felelősséget, megbocsátást és mások valódi szükségleteinek a tiszteletben tartását eredményezi, akkor jó úton járunk. 

A lelki növekedés célja nem valamilyen végállomás elérése, hanem növekedés a szeretetben. Maga a szeretet nem csak a cél, hanem a kerete is a növekedésnek. (1 Timóteus 1:5).

Növekedésünk a hitben tele van buktatókkal, visszaesésekkel, néha előre lépünk egyet és lehet, hogy később kettőt lépünk visszafele.  Meglépünk egy hitbeli lépést, de lehet, hogy elesünk, lehet meghátrálunk. Ilyenkor valljuk meg hibánkat, tanuljunk a fájdalmas következményekből, merjünk bátran tovább menni, hisz Kristuszban bűneink végleg eltöröltettek. (Róma 8:1).

Ha nem lenne a kegyelem biztonságot adó hálója, kockáztatásainkért, tévedéseinkért nagy árat kellene fizessünk. Azok az emberek akik a követelmények csapdájában vannak, azok akik olyan közösségben vannak ahol határidőt szabnak nekik, és parancsolják, hogy tegyék rendbe az életüket elvannak zárva a megbocsátó Istentől.

 Hova vezet az ha meg vagyok győződve arról, hogy egy napon biztosan elérem a lelki érettséget" hozzáállás? A törvényre irányítja a figyelmünket, a hamis tökéletesség csapdájába vezet. Elveszi a figyelmet a folyamatról.

A Reformáció 500. emlékévben vagyunk, bizonyára halljuk sokszor , hogy mi indította Luther Márton arra, hogy a változást hírdesse. A bűnbocsátó cédulák, az akkori búcsújárások üzenete bizonyára sokaknak ismerősen hangzik. Mi lehetett még ezeknek a bűnbocsátó céduláknak a romboló üzenete?  Úgy gondolom, hogy ezek a cédulák is a célt, a megérkezést üzenték az embereknek. Ez a gyakorlat elvetette a lelki érés folyamatának a fontosságát, elintézte az embereknek a dolgot egy egyszerű, racionális, kiszámítható paranccsal.

Milyen  üzenetet lehetne ma megfogalmazni e tévtanítással szemben?

 

A Krisztusban való növekedés nem egy status-quo ( stagnáló, fenálló állapot) élet, hanem egy lelki folyamat ahol a kegyelem által folyamatosan reformálódunk.

 

Hogyan alakíthatjuk egyházunkat olyan közösséggé ahol az emberek biztonságban növekedhetnek?

 

 

 


Ez a bejegyzés Dr.Henry Cloud és Dr.John Townsend írása alapján készült. Eredetiben itt. 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése