2026. április 17., péntek

A Rejtőzködő Isten Csodája

Bibliaolvasás: Jób 3,1-10

„Vesszen el az a nap, a melyen megszülettem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott” Jób 3,3

Istennel a szenvedéseinkben is (2)

               Mi az öröm a szenvedésben? Lehet-e erről egyáltalán így beszélni? Vagy óriási logikai hiba, egyszóval butaság az egész? A józan eszű ember a szenvedést életének egyik területére koncentrálódó támadásként érzékeli és értékeli.

               Jób miután hét napig és hét éjszakáig hallgatott, beszédre nyitja ajkait. Beszédének lényege: ordítás vagy nyögés. Ordításának nem akart vége szakadni, olyan volt, mint a szüntelenül csörgedező vízfolyás. Szó szerint ezt mondja: „sóhajtásaim ömölnek, mint a habok” (Jób 3,24).

               Emberileg nézve teljesen érthető a reakciója. Sőt az is érthető, hogy átkozódik, bár nem mondhatjuk azt helyesnek. Ennél már sokkal, de sokkal rosszabb következményekkel járó tetteket is véghez vitt az ember, szenvedései közepette. Akik tudják mi történt Jóbbal, meg sem tudnak szólalni. Hét napon és hét éjszakán keresztül, csak a döbbent, befagyott csend uralkodik. „Az erdő mély és sötét”, írja az egyik költő.

               Soroljuk fel röviden a Jóbbal történteket. A Sátán előszőr a vagyonát, megélhetőségét, majd a családját támadja meg. Talán pár óra, de az is lehet, hogy néhány perc alatt elveszti ökreit, szamarait. Talán villámcsapás az, ami összeégeti juhait. A káldeusok három oldalról támadtak így sikerült megölniük a szolgákat, valamint elrabolniuk a tevéket. Ezután tornádó dönti rá gyermekeire a házat, akik szám szerint mind a tízen odavesznek.

               A legsúlyosabb pedig csak ezután következett, mert egy olyan betegség súlytotta, amely bár napjainkban igen erős szteroidokkal gyógyítható, Jób korában 100%-os halálozással járt. A tünetek között megtaláljuk a gyulladt fekélyes sebeket, viszketést, étvágytalanságot, levertséget, erőtlenséget, fekélyes sebekben élő férgeket, nehéz légzést, bűzös leheletet, fogyást, állandó fájdalmat, álmatlanságot, és a lázat is. A valósághoz még azt is hozzá kell tenni, hogy a felesége is ebben az állapotában magára hagyja, elfordul tőle.

               A magyar nyelv rendkívülien kifejező, használjuk is, mert arra való. Magyar népünk ezzel áldja és átkozza Istent. Tisztelet a kivételnek, de olyan „cifrán” káromkodni, mint a magyar senki sem tud. Valóban a magyar nyelv nagyfokú kreativitást enged az indulati nyelvhasználatban.

               Sokszor amikor azt kérdezzük, hogy „hol van Isten, amikor fáj”, talán túlságosan megengedjük magunknak ezt a „nagyfokú kreativitást.” Amikor azt kérdezzük, miért engedi meg Isten a szenvedést, érdemes azt is látni, hogy sok olyan ajándék és segítség vesz körül bennünket – orvosi ellátás, közösségi támogatás, lehetőségek –, amelyek korábbi korokban nem álltak rendelkezésre.

               Jób istenfélő ember volt. Nem fordul el Istentől még ebben a helyzetben sem. Ha egészen pontosak szeretnénk lenni, Jób tulajdonképpen nem is átkozódik, pedig „minden oka meglenne rá” – mondhatná valaki. Jób pusztán panaszkodik. Az a panasza, hogy miért nem halt meg. Miért van életben, amikor ilyen csapás özönnel kell szembenéznie? Talán jobb lett volna, ha halva születik.

Jób panaszának fontos tanulsága az, hogy senkit nem bánt meg vele. Elsősorban nem fordul el Istentől, egy rossz szava sincs rá. Másodsorban senkit nem hibáztat a környezetéből, azaz nem bánt meg egy embert sem. Harmadszor pedig saját magát sem bántja. Meg se fordul a fejében az öngyilkosság gondolata. Gyökössy Endre lelkipásztor mondja, hogy három úton lehet robbanni. Előszőr saját magunk felé, igy kezdünk ön károsító szokásokba. Másodszor lehet robbanni kifelé is, igy más embereknek fogunk gondokat okozni. Harmadszor lehet felfelé is robbanni. Jób ezt teszi: kérdéseit Istennek teszi fel, őt kéri fel arra, hogy mutasson utat a számára.

Gyakran felvetik azt, hogy a legnagyobb csoda az, hogy egészen egyszerűen van valami, hogy van valami, ami több a puszta semminél. A legkisebb valami olyan pici, hogy emberi mértékegységgel még megmérni sem tudjuk, felfoghatatlanul kicsi. (Amúgy ez igaz a legnagyobb dolgokra is.) Jób és egy szenvedő ember sem erre gondol szenvedései között, ezért sem hiszi azt, hogy lehetne bármi jó ebben a világban.

Jób, az Istenfélő ember, pár mondattal később saját magáról úgy beszél, mint a férfiről, aki Isten kerítése szorít körbe (Jób 3,23). Jób ekkor ezt látja. Mi a Jób könyvének olvasói azonban tudjuk, hogy a Sátán azt állította, hogy Isten a jólét és áldások kerítésével vette Jóbot körbe. (Jób 1,10).

 Micsoda különbség! A Sátán szerint Jób hűsége az Istentől kapott védelem következménye. Ezzel szemben Jób azt mondja, hogy bármerre néz, Istent látja. Nem szakítja meg a kapcsolatot Istennel, még kérdései közepette sem. Azt elismeri, hogy szenvedései közepette, most egy olyan Istent lát, akit eddig nem ismert, de egy percig sem kételkedik, abban, hogy bármerre is visz az útja Istennel fog újra és újra találkozni.

Jób azokban az órákban a rejtőzködő Istennel találkozott, de szentül meg van győződve róla, hogy ugyanaz az Isten, akit azelőtt megismert. Úgy irható le állapota, hogy most még elvakítja a sötétség, de mégis kézzel lábbal, kapaszkodva, megbotolva, de nem leesve hiszi, hogy Isten ott van mindezeken túl. Jóbnak igaza is lett, úgy ahogyan Jeremiás prófétánál olvassuk Isten igéretét: „Kerestek majd engem, és megtaláltok, ha teljes szívetekből kerestek engem.” (Jer 29:13)

Jób előttünk járt, a rejtőzködő Isten megismerésében is. Ha szenvedünk, bátran kövessük példáját, hisz ennél sokkal nagyobb az, amit Isten ígér azt őt szeretőknek:

„Mögöttem és előttem körülzártál, és kezedet rajtam tartod.” Zsolt 139,5

„Tollaival betakar téged, szárnyai alatt menedéket találsz; pajzs és páncél az ő hűsége.” Zsolt 91,4

„…tele vannak szemekkel körös-körül és belül…” JnJel 4,8

Bár most még rejtőzködik, de mégis mindenhol ott van, a legkisebben és a legnagyobban is. Ez a Rejtőzködő Isten Csodája! Ámen. 

"Felemelvén kezeteket, dicsérjétek Istenteket

Szívből néki hálát adván, Őt áldjátok minduntalan! 

Megáldjon téged az Isten, a Sionról kegyelmesen.

Ki teremtette az eget, a Földet és mindeneket!” (MRÉ 134,2-3)

 

Imádság

 

            Úr Jézus! Láttuk amint az éhezésben, a meg nem értésben, de még az ostorcsapások közepette, sem engedted magad elragadtatni a Sátán kisértéseitől. Mindeközben pedig felmutattad, hogy emberileg te is annyira éhes, annyira magányos és annyira fájdalmakkal, és dühvel voltál tele, mint bármelyikünk. Csak állunk és bámulunk, felfoghatatlan tetteid, és érettünk való szenvedésed előtt. Ugyanakkor bocsánatodért kiáltunk, azért esedezünk, szent trónusod előtt leborulva, hogy ne ródd fel nekünk, azt, amikor mi nem így cselekedtünk, amikor elbuktunk. Amikor igenis felháborodtunk és igenis vétkeztünk, mindezen nehézségek és kisértések közepette.

            Urunk, Atyánk egyszülött Fia, Krisztusunk! Akarunk hinni. Úgy kiáltunk fel, mint a bibliai apa: segíts hitetlenségünkön. Vagy, ahogyan ezt olyan szépen parafrazálja költőnk: „Hiszek hitetlenül Istenben, Mert hinni akarok, Mert sohse volt úgy rászorulva Sem élő, sem halott. (A.E)” Bocsásd meg nekünk, hogy néha csak a sötétséget látjuk, bocsásd meg, ha úgy telnek el napjaink, hogy nem hívunk téged. Bocsásd meg, ha úgy élünk, hogy nem áldunk és nem dicsérjük a te szent neved. „Megvalljuk és megismerjük szent felséged előtt, hogy mi szegény bűnösök vagyunk” (K.G). Kérünk bocsáss meg nekünk.

            Istenünk, szálljon áldás háromszor szent nevedre. Szent Fiadért a Jézus Krisztusért segíts bennünket abban, hogy ebben az állapotunkban se feledkezzünk meg arról, hogy te - bár nekünk pont az ellenkezője tűnik fel – mégis a világosság vagy. Te vagy az Ige, amely már eljött hozzánk, azért, hogy minden embert és minket is megvilágosíts (Jn 1,9). Kérünk ma téged, hogy - bár elismerve azt, hogy nagy a sötétség körülöttünk és bennünk – engedj át a te fényedből, legalább egy kis nyalábót, fénycsóvát. Ámen.

 

 



 Tiszteletes

2022. december 24., szombat

Igei táplálék - Várom az Urat, várja a lelkem! (Zsoltárok 130,5-8)

  

„Várom az URat, várja lelkem, és bízom ígéretében.

Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt.

Bízzál, Izráel, az ÚRban, mert az ÚRnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás! Meg is szabadítja Izráelt minden bűnéből.” (Zsoltárok 130,5-8)

 

Kedves Egybegyűltek! Az advent a várakozás ünnepe, a jövőbe és a holnapba vetett bizalomé. Ugyanakkor természetesnek vesszük azt is, hogy adventi várakozásunk önmagában hordozza a beteljesedést is. Bízunk abba, hogy a jövőbe vetett reményünk nem hiábavaló, hogy az ígéret beteljesedik. Ebben az Adventi időszakban tehát nemcsak várunk, hanem győzni is szeretnénk. Azt szeretnénk, ha a karácsony elhozná mindannyiunk életébe a várva várt pillanatot, a csodát. Nem valami gagyi dologról van itt szó, hanem valami nagyon királyról.

Kedves Egybegyűltek! A győzelem eléréséhez azonban, mindenki meg kell vívja a maga harcát. Nincs kivétel: a fiatalnak, a középkorúnak, s az időseknek is megvannak a maguk kihívásai, próbatételei. Csakhogy néhányat említsünk: az adventi időszakot végig kell várni, a karácsonyra fel kell készülni, a munkát be kell fejezni, a vizsgát le kell tenni, a házifeladatot le kell írni, a leckét meg kell tanulni és sorolhatnánk. Harc folyik a győzelemért.

Egy kutatás szerint a mai fiatalok sem kivételek ez alól. 2019-ben felmérést végeztek 15-29 év közötti székely fiatalok körében, amelyből kiderült, hogy a mai fiatalok is ugyanazt szeretnék elérni, mint az előttük lévő generációk: megtalálni a helyüket a világban. Ha te úgy gondolod, hogy nem tartozol ide, akkor kérlek add ide a telefonod, az majd megmondja ki vagy. Régen azt mondták mutasd meg a barátod és megmondom ki vagy. Ma sokkal egyszerűbb a mobilunk alapján gyorsan megismerhetőek vagyunk

Nem tudom hányadik percben vagyunk és mi a meccs állása, mert a katari világbajnokságon is harc folyik a győzelemért. Akinek van okosórája, az az óráján láthatja az élő eredményt. A világhíres csatár Lionel Messi vezetésével harcol Argentína minden percért, amikor a labdát birtokolhatja, és megpróbálhatja az ellenség kapujába vinni, a több mint 80.000 szurkoló kitörő örömére. Ma Messi élete talán legnagyobb rekordját próbálja beállítani, hisz olyan rekordot akar megdönteni, amelyre Roberto Baggio, vagy Davor Suker sem volt képes. A világbajnokság sem semmi, hisz Katar az eddigi legkisebb ország, aki világbajnokságot szervezhetett, nem sokkal nagyobb az ország egész területe mind Kézdi-Szentgyörgy közötti távolság, oda-vissza, kétszer. Becslések vannak csak arra, hogy mekkora összeget költöttek a világbajnokság megszervezésére, de a hivatalos adatok azt mutatják, hogy körülbelül 720 milliárd dollárnál állnak, összevetve ez Románia teljes évi bevételének a háromszorosa. De térjünk vissza most, az adventi időszakunkhoz.

Keresztyén Testvéreim! A mostani decemberi időszakban, a sötétség egyre nagyobb, a hőmérő higanyszála is egyre csak zuhan. Ezt fények gyújtásával és különböző fűtési módszerek segítségével próbáljuk ellensúlyozni. Decemberben mindenesetre a fény és a sötétség, a hideg és a meleg is felül szeretne kerekedni, ezen a téren is folyik a küzdelem körülöttünk.

Ugyanakkor ugyanez a harc dúl a lelkünkben is. Miközben meg szeretnénk találni a helyünket a világban fiatalként és meg szeretnénk állni a helyünkön középkorúként, a harc hevében összekoszolódunk, bemocskolódunk. A lelkünkre is rátelepszik ez a decemberi sötétség, beszennyezi valami, ami miatt elveszti a fényét, az életrevaló képességét, a jóságát, a szeretetét, a türelmét, a reményét. A karácsonyi csodára várunk, de mindeközben félünk a csalódástól, a sikertelenségtől.

Kedves Egybegyűltek! Ugyanezek a gondolatok fogantak meg a zsoltáríróban is, amikor a következőket mondja: „Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében! Lelkem várja az Urat, jobban, mint az örök a reggelt, mint az örök a reggelt!” Nem kívánság ez a zsoltáríró részéről, hanem állítás. Nem kérő imádságként fogalmazza meg, hanem hitvallásként. Nem kérdés ez, hanem kijelentés: bízom Isten ígéretében! Hirtelen összeáll a kép a zsoltáros lelkében. Megérti, hogy Isten véget vetett az adventi várakozásnak, elérkezett a beteljesülés pillanata.

Várom az Urat adventi koncerten a mi lelkünk is várja az Urat, a mi lelkünk is bízik ígéretében. Várakozásunk nem volt hiábavaló hisz az első karácsony, mint tudjuk elhozta a csodát: Isten elküldte egyszülött Fiát, Jézus Krisztust. Isten ezáltal nemcsak gólt rúgott, hanem megnyerte az összes világbajnokságot. Nemcsak fényt gyújtott, hanem magát a fényt küldte el a mi számunkra. Isten győzelmet aratott a sötétség, a bűn, a hideg, a tisztátalanság felett, győzelmét pedig megosztotta velünk: hogy aki hisz őbenne, ne csak harcoljon, hanem győzni is tudjon, ne csak el ne vesszen, hanem hit által örök élete is legyen. Ámen.

 

Imádság

 

            Urunk Istenünk Mennyei édes Atyánk! Megköszönjük neked, hogy a mi számunkra is van adventi üzeneted. Megköszönjük, hogy adventi várakozásunk nem hiábavaló. Megköszönjük, hogy te elküldted a te szent Fiad Jézus Krisztust miközénk, megköszönjük neked, hogy a jó és a rossz, a fény és a sötétség, a hideg és a meleg, a bűn és a megtisztulás harcában győzelmet arattál és megköszönjük, hogy mi is erre a győztes oldalra állhatunk.

            Várjuk az Urat, várja a mi lelkünk és bízunk ígéretedben. Kérünk Igéd világosságát gyújtsd fel lelkünkben, hogy abból erőt meríthessünk. Előre tekintünk, és várjuk, készülődünk megünnepelni a te Fiad eljövetelét. Dicsőítünk téged, mert eljött a megváltó közénk, hogy életünket megtartsa, oltalmazza és megváltsa.

            Kérünk téged, hogy ünnepünk teljes lehessen, ne engedd, hogy elragadjanak a csillogó fények, hanem engedd, hogy szívünkben helyet készítsünk neked, fényednek, irgalmadnak, kegyelmednek.

 

2020. február 16., vasárnap

Igei táplálék - "A megbocsátás csodája" (Mt 6,12.14-15) - Mi-Minden+ Teológia Blog


Bibliaolvasás: Mt 18,21-35




     "Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” Mt 6,12.14-15


Kedves Testvérek! Ha valaha elgondolkodtunk azon, hogy vajon mi mit is imádkozunk amikor a Miatyánkot mondjuk akkor rájöttünk arra, hogy ebben az imádságban 6 dolgot kérünk. Az első hármat az Istennel való kapcsolatunkra nézve kérjük, a második hármat e földi életünkre nézve. Nagyon érdekes, hogy Jézus, aki tudta, hogy milyen az az imádság, amelyet Isten meghallgat, három dolgot tart fontosnak a mi földi életünkre nézve, ezek a következők: fontos és nélkülözhetetlen a mindennapi kenyér, fontos és nélkülözhetetlen a mindennapi megbocsátás, fontos és nélkülözhetetlen a gonosztól való naponkénti megoltalmaztatás. Erre a három dologra ezen a földön mindenképpen szüksége a keresztyén embernek: mindennapi kenyérre, a mindennapi megbocsátásra és a mindennapi védelemre a gonosszal szemben. Ma a másodikkal fogunk foglalkozni, éspedig a megbocsátás kérdésével, a megbocsátás a mai Igénk és istentiszteletünk témája. 

Kedves Testvérek! Általánosan benne van a székely-magyar ember gondolkodásában az, hogy az Isten megbocsát. Szoktuk mondogatni, „az Isten jó, az Isten megbocsát”. De honnan lehetek abban biztos, hogy az Isten megbocsát? Most szabadon válaszolhattok: honnan tudod te, hogy Isten neked megbocsátott?  

Vajon érezzük e-ezt, az Isten bocsánata egy érzés? A lelki békesség átérzése jelenti az Isten megbocsátását? Vajon azért bocsát meg nekem Isten, mert Ő egyszerűen olyan, hogy megbocsát? Azért van Isten, hogy megbocsátson, ez az ő dolga? Vajon abból tudhatom, hogy megkereszteltek, s a vizet, mint Krisztus vérének a jelképét rám öntötték, ami elmosta az én bűneimet: innen tudhatom, hogy Isten megbocsát? Vajon amikor az úrvacsorában elveszem a szent jegyeket, tudhatom, hogy ez Isten bocsánatát jelenti számomra? 

Kedves Testvérek! A ma felolvasott Ige válasza igen egyszerű: annak bocsát meg Isten, aki a maga rendjén is megbocsát embertársainak, felebarátainak. Nem csak annyi, hogy megbocsátottunk valamit valakinek, de más dolgokat azért nem bocsátunk meg, nem arról van szó, hogy egy megbocsátással teli életet fogunk majd valamikor az ismeretlen jövőben elkezdeni, hanem folyton megbocsátunk: megvan bennünk az a képesség, hogy Isten bocsánatát megtapasztalva, meg tudunk bocsátani akkor, ha megbántanak. 

Kedves Testvérek! De még mielőtt belemennénk a mai Ige mélyebb magyarázatába, picit mondjunk el egy pár dolgot általánosan a megbocsátással kapcsolatosan. 

Először is megbocsátani nem könnyű, mert a mások iránt érzett sértődöttségünk egy olyan csapdát állít a mi számunkra, amelybe nagyon könnyű besétálni, hiszen a sértődöttség haraggá válhat, a harag gyűlöletté, s végül a szavakban, gondolatokban és tettekben megnyilvánuló erőszak ördögi körében találhatjuk magunkat, amely kiváltja a bosszúállást. (R.Girard)

Éppen azért, mert a sértődöttség ilyen mélységekbe és ilyen sötétségbe tudja az embert taszítani, ezért szoktuk mondani azt, hogy megbocsátani szép dolog, hiszen tudjuk azt, hogy sokszor milyen nehéz megbocsátani. A megbocsátás azért tűnik szépnek, mert csak egy „szép lelkű” vagy közismertebb nevén „jó” lelkű ember tud, az esetek többségében felülemelkedni a haragon és a sértődöttségen.  A megbocsátás azonban így éppen azok ritka képessége maradna, akikbe soha, vagy csak nagy ritkán „gázolt bele” az élet, s így az épen maradt jó lelkükkel képesek a megbocsátásra. 

Azonban tudjuk azt, hogy megbocsátani nemcsak a jó lelkű emberek tudnak, nemcsak a jó lelkűek kiváltsága a könyörület, hanem a megbocsátás egy ajándék, amely ajándékért nekünk szüntelenül könyörögnünk kell. 

Azért ajándék a megbocsátás, mert békességet, szeretetet, és az együttélés normális keretek között tartását teszik lehetővé. Sokszor hallani azt, hogy egy- egy ember meg tud bocsátani, el tudja viselni a másikat, és így fennmaradhat a család, a közösség, békéje és harmóniája. 

A megbocsátás végül tehát nemcsak szép dolog, nemcsak egy ajándék, amit az ember megkaphat, hanem egy csodálatos, varázslatos dolog is. Miért? Azért, mert különös módon főképpen nem az lesz gazdagabb tőle, aki kapja, hanem az, aki adja. Nem az történik, amikor megbocsátunk, hogy odaadunk valamit magunkból a másiknak, - s ezzel veszteséget kell elkönyvelnünk- hanem épp ellenkezőleg a boldogság a mi lelkünket fogja elönteni, - s ezzel bennünket téve gazdaggá - ha meg tudunk bocsátani. Szent-Gály Kata a 20 század magyar író és költőnője, ezt igy fogalmazza meg: „Ha tudsz megbocsátani, akkor azok közé tartozol, akik értenek a boldogsághoz.” 

Kedves Testvérek! Tudunk-e megbocsátani? Van-e nekünk ilyen megajándékozott, elvarázsolt csodálatos lelkünk, amely képes arra, hogy megbocsátson? A családban, a munkahelyen, a gyülekezetben? 

Egyszer egy ember elment a lelkészhez, és azt mondta neki, hogy ő nem tud megbocsátani, ezért soha többé nem fog a templomba járni. Mire a lelkész megkérdezte: miért? Az illető sok mindent elsorolt, hogy egyesek a templomba bejövet vagy kimenet, kipletykálnak másokat, hogy egyszer azt mondta neki valaki, hogy miért zöld kalapban jött, miért nem kékben, hogy a kórusban egyesek hamis hangon is énekelnek. Mire a lelkész azt mondta: rendben van, ez igaz. De még mielőtt elmennél, megkérhetlek egy utolsó szívességre? Az ember azt mondta: igen! A lelkész ekkor arra kérte, hogy vegyen a kezébe egy csésze vizet s úgy járja körbe vele háromszor a templomot, - miközben jönnek az emberek a templomba, - hogy egy csepp se essen ki. Amikor ez az ember visszajött a lelkész megkérdezte tőle: miközben jártál körbe halottad-e amint pletykálnak? Vagy láttad-e azokat, az emberi gyengeségeket - akiket amúgy meglátnál - ha nem a csészében levő vízre figyeltél volna? Nem, nem láttam és nem halottam! Látod, így vagyunk a keresztyén életünkbe is: ha a szívünk, amikor templomba jövünk egyedül Jézus Krisztusra koncentrál, ha a szívünk az Istenre figyel, akkor nincs időnk az emberek hibáival foglalkozni. Mert ha valaki azért hagyja el a templomot, mert pl. valaki azt mondta neki, hogy miért jött zöld kalapban s nem kékben, az sohasem Istenért járt ide, az valamiért jött, de nem Istenért. (Internet)

Kedves Testvérek! A keresztyénség történetében azonban az előbb felsorolt példáknál százszor és ezerszer nagyobb botlásokat és bűnöket is meg tudtak bocsátani a keresztyének. Jézus a kereszten imádkozik a tömegért, aki azt kiáltja, hogy „feszítsd meg feszítsd meg”. Azt kéri Istentől, hogy „Atyám, bocsátsd meg nekik mert nem tudják mit cselekszenek” (Lk 23,34), vagy a vértanú István, amikor kövekkel dobálják, hogy a sérülésekbe haljon bele, így imádkozik: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” (ApCsel 7,60). Gondolhatunk Józsefre is, akit eladnak a testvérei, s bedobnak egy kútba, szívére tudja ölelni a testvéreit, meg tud bocsátani és azt tudja mondani: „Ti rosszat tervezetek ellenem, de az Isten terve jóra fordította azt, hogy sok nép életét megmentse” (1Móz 50,20). 

De talán a leginkább a spanyol polgárháború végén történt eset mutatja meg azt, hogy az az ember, aki valóban, igaz teljes szívből tudja imádkozni azt, hogy „bocsátsd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” (Mt 6,12), milyen megbocsátásra is képes. 

Egy csapat spanyol katona, egyszer egy ellenséges szovjet katonára bukkant, akinek a melle tele volt gránátszilánkokkal, üveges szemei, véres ruhái mutatták: nincs sok hátra. A katona csak motyogni tudta: papot, papot! Gyónni szeretett volna. Az egyik spanyol megsajnálta és elment egy papért, hogy utoljára gyónhasson a fiú. Amikor a pap félig véresen, falfehéren elment, azt mondta: „Vigyétek a sebesültet a kórházba, ne az utcán haljon meg”. Mikor visszaértek a katonához, azt mondta a sebesült: megbocsátott nekem, feloldozott! Mire az egyik spanyol rávágta: miért ne bocsátott volna meg? Hisz az a kötelessége! Nem értitek: nem tudjátok mit csináltam! Eddig 32 papot öltem meg, minden faluban egyszer a plébániára rontottam be, a papokat vertem és öltem meg a leghamarabb. Amikor ideértem, itt is azzal kezdtem, de mivel nem mondták el a családtagjai, hogy hol van a pap: agyonlőttem az apját és két testvérét. Értitek? Annak a papnak, akinek meggyóntam, s aki megbocsátott, megöltem az apját és a testvérét. 





Kedves Testvérek! Igyekezni lehet és kell is arra, hogy megbocsátsunk, de nem fog működni, vagyis az Isten megbocsátásából fakadó erő nélkül, úgy ahogyan ez a pap megbocsátott soha nem fogunk tudni megbocsátani. Azonban amikor megértjük, hogy azok, akik Istennek 10.000 talentummal – vagyis egy óriási adóssággal - tartoznak – ahogyan a felolvasott bibliaolvasási részben is hallottuk (Mt 18,23-35) - azok mi vagyunk, amikor megértjük azt, hogy minden rossz cselekedetünkkel, gondolatunkkal, szavunkkal Isten ellen vétkezünk, akkor magasabb szintre tudunk lépni a megbocsátás terén. 

Mert minden kicsiségen meg lehet sértődni, és minden semmiségen el lehet indulni a harag felé, viszont, ha tudatában vagyunk annak, hogy Isten mekkora adósságot engedett el nekünk – hiszen minden bűn egy Isten ellen elkövetett sértés-tömkeleg - , akkor nemcsak, hogy nem botránkozunk meg az embereken, hanem akkor képesek vagyunk elfogadni Isten ajándékát, az Ő bocsánatát, amely során beindul az a csoda a mi életünkben is, amely Jézus életét jellemezte, hogy nemcsak hétszer, hanem akár 77- szer is meg tudunk bocsátani (Mt 18,22). Ha megértjük Isten könyörületét, akkor tudunk majd szívből így imádkozni: „a mi mindennapi bocsánatunkat és a mindennapi megbocsátani akarásunk add meg nekünk ma” (Fekete K.). 

Ha tudunk így imádkozni: „a mi mindennapi bocsánatunkat és a mindennapi megbocsátani akarásunk add meg nekünk ma” akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy Isten is elengedi tartozásunkat, adósságunkat. Ámen. 

Elhangzott Kézdimartonfalván 2020.február 16-án

2019. október 28., hétfő

Igei táplálék - "Sorban állni ott ahol Isten az ő kegyelmét osztogatja!" (1Sám 2,1-10) - Mi-Minden+ Teológia Blog





„Anna így imádkozott: Örvend szívem az Úrban, fölemelte szarvamat az ÚR. Fölnyílt a szám ellenségeim ellen, mert szabadításodnak örvendezek! Senki sincs olyan szent, mint az ÚR, sőt rajtad kívül senki sincs. Nincsen olyan kőszikla, mint a mi Istenünk. Ne szóljatok kevélyen, olyan kevélyen. Szátokból ne jöjjön ki kérkedő szó, mert mindentudó Isten az ÚR, és a tetteket ő ítéli meg. Az erős kézíjasokat összetöri, és a roskadozókat erővel övezi föl. A jóllakottak elszegődnek kenyérért, az éhezők pedig nem éheznek többé, s míg a magtalan hét gyermeket szül, a sokgyermekes megfogyatkozik. Az ÚR öl és elevenít, sírba visz, és visszahoz. Az ÚR szegénnyé tesz, és meggazdagít, megaláz és fölmagasztal. Fölemeli a porból a szegényt, és a sárból kihozza a szűkölködőt, hogy a hatalmasok mellé ültesse, és a dicsőség székét adja nekik. Mert az Úréi a föld oszlopai, és rájuk helyezte a földkerekséget. Híveinek lábát megoltalmazza, de az istentelenek a sötétségben némulnak el. Mert nem az erő teszi hatalmassá az embert. Az ÚR megrontja azokat, akik versengenek vele, mennydörög fölöttük az égben. Megítéli az ÚR a föld határait, királyának pedig hatalmat ad, és fölemeli fölkentjének szarvát!” (1 Sám 2,1-10)

Kedves Református testvéreim! Isten ezen az istentiszteleten két kézzel szeretné átadni nekünk a szeretetét. Azt szeretné, ha elvennénk a kegyelmet és ez valódi örömöt okozna a mi számunkra. Azt szeretné, ha válaszolni tudnánk arra a kérdésre, hogy mi megéreztük-e az Isten kegyelmét?

Kedves Testvérek! Az Igéből Anna szavait olvastuk fel, aki így kezdi mondanivalóját: „Örömet szerzett szívemnek az Úr, mert szabadításodnak örvendezhetek”(1 vers.). Anna, akivel már egy korábbi Istentiszteleten is ismerkedtünk Isten ajándékát kapta meg, mert míg nemrégiben gyermektelen volt, s emiatt sok csúfolás érte, most már Isten szeretetében részesült asszony lett, aki azt mondja az elején, hogy „felemelte arcomat az Úr, már tudok, amit felelni ellenségeimnek” (1 vers.).

Anna azért örül, mert Isten kiárasztotta reá kegyelmét, mert míg egyik percben egy megalázott ember, akit csúfolhatnak, lenézhetnek, bánthatnak a hibái miatt, addig a másik percben meglátszik életén az Isten szabadítása. Amikor gyermekkel ajándékozza meg Isten Annát, akkor derül ki az, akkor válik mindenki előtt nyilvánvalóvá, hogy azt, akit Isten szeret, csak ideig-óráig lehet csúfolni, mert Isten sokkal hatalmasabb a csúfolóknál, Isten kegyelme nagyobb minden emberi próbálkozásnál. Hogy Isten védelme alatt állnak azok, akik benne hisznek.

Kedves Testvérek! Úgy is mondhatnánk, hogy egészen egyszerű legyen a mai Ige üzenete, hogy Anna, akkor, amikor Isten elkezdte osztogatni a kegyelmét, rögtön ott termett, és még ha hosszú, nagyon hosszú sort is kellett kivárnia, akkor is ott állt, míg végül nem csalatkozott. Anna hitt Istenben, s addig állt a sorba, amíg Isten be nem engedte s meg nem áldotta őt.

             Kedves Testvérek! Mi hol voltunk, hol vagyunk akkor, amikor az Isten kegyelméért sorba kellene állni? Ott a sorban, mint Anna, vagy valahol máshol? Vajon ott vagyunk minden vasárnap a templomban? Vajon minden reggel miután kinyitottuk a szemünket az az első dolgunk, hogy szomjasan a Bibliát vesszük elő, hogy Isten nekünk szóló kegyelméről olvassunk? Mi hol vagyunk, hol voltunk életünk eltelt idejében, akkor, amikor Isten az ő kegyelmét, szeretetét, irgalmát osztotta?

Nemrégiben olvastam arról, hogy egyes országokban az emberek versenyeket szerveznek, amelyek különböző állatok mérik össze az erejüket. Ilyenek például a kakasviadalok, a bikaviadalok, de ilyen versenyek a ló versenypályák, ami arról szól, hogy az emberek azon szórakoznak, izgulnak, hogy melyik ló nyeri meg a versenyt. Azonban nemcsak lovak futnak ilyen pályákon, hanem kutyák is, éspedig agár kutyák. Az agarak érdekessége, hogy egyfelől a leggyorsabb kutyák másfelől, aki látott agarat az tudja, hogy nagyon kecses állatok, és ahogy futva versenyeznek, szép látványt nyújtanak.

Egyszer egy ilyen agár versenyen történt meg az, hogy egyik kör után a mű nyúl, ami után ezek a kutyák szaladnak kigyulladt és a verseny leállt. Tudniillik, hogy ezeket a kutyákat úgy veszik rá arra, hogy egymással versenyezzenek, hogy előttük egy műanyagból készült nyúl fut egy szerkezeten, amit a kutyák próbálnak elkapni, persze soha nem jutnak el hozzá.

Miért is mondom el ezt nektek? Azért mert a versenyző agarakhoz hasonlóan az emberek is a maguk választotta nyulakat kergetik. Szükség van valamire, ami értelmet ad az életüknek. Mi mire törekszünk? Mi mi után futunk? Mi ad értelmet életünknek? Mi az életcélunk? Mi melyik sorban állunk – úgy ahogyan már kérdeztem? Mi a mi reménységünk? S mi történik akkor, ha azt elveszik tőlünk?

Mi az, amibe kapaszkodsz testvérem? Mi a te erőd? S mi történik akkor, ha elveszik tőled? Nagyon szép dolog a család, a jó házasság, a gyermekek, ez is mutathatja az áldást, de mi van akkor, ha elveszíted őket? Összetörsz, úgy hogy többé soha nem állsz fel? Lesz-e még belőled egy boldog, megelégedett ember? Ha Istenben bízunk, felállunk, ezt állítom.

Megmondom őszintén nektek, hogy péntek este tanácstalan voltam, hogy mi az, amit nektek mondanom kell ma, és hirtelen csak megláttam egy képet, amely által megértettem, hogy Isten a mai Ige által mit is akar nektek üzenni.

Ezen a képen két híres ember közösen imádkozik. Úgy ahogyan Anna is imádkozott. Ekkor elgondolkodtam azon, hogy kik Ők és hogy mit csinálnak, s hogy milyen üzenete van ennek a mi számunkra.

A képről két dolog derül ki, éspedig: az, hogy honnan nyerik ezek az emberek az erejüket, és az, hogy mi az, amit képviselnek. Kiderül az, hogy az imádságból nyerik erejüket. S az imádkozó ember képéről mindig az jut eszükbe, hogy ők azok, akik a mennynél állnak sorba. Ők azok, akik az Istentől kérik el a mindennapi kenyeret, az Istentől kérik bűneik bocsánatát, Istentől kérik a védelmet a Sátán és a világ támadásai ellen, és Istent dicsőítik, imádják, szeretik és tisztelik. Ők nem műanyag nyulak után, nem világi kacatok után, emberi csinálmányok, világi gazdagságok, szórakozások után futnak, hanem Isten után.

A képen szereplő két ember közül az egyik a világhíres Nick Vujicic, aki végtagok nélkül született, s nemrégiben tartott előadást a kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi arénákban, a másik ember meg Orbán Viktor. Noha mind a kettőnek más életútja volt és van, elmondható, hogy ők az Istennél állnak sorban. Egyfelől Nick fiatal korában, mivel így született nehéz sorsban nevelkedett, s élete egy pontján az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta. A szakadék szélén volt, s ebből a mélységből rántotta ki Isten, s hívta el egy szolgálatra, amelyben a világot járja, és úgy tesz bizonyságot Istenről az emberek tömegei előtt. Másfelől Orbán Viktor magyar miniszterelnök, kiáll a keresztyén értékek mellett egy olyan világban, egy olyan Európában, ahol már, nemcsak hogy nem divat kiállni a keresztyénség mellett, hanem szégyennek számit. Kiáll az egyházak mellett, ha Isten is úgy akarja, akkor mellettünk is kiáll majd. 



Ezek az emberek, úgy ahogyan Anna is tudják, hiszik és bizonyságot is tesznek arról, amiről Anna is bizonyságot tett, hogy „az Úr megöl, de meg is elevenít, letaszít a sírba, és újra felhoz onnét. Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal, Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, az előkelők közé ülteti és örökségül főhelyet ad neki. (6-8 vers)„Ezek az emberek az Istennél állnak sorba kegyelemért.

Kedves Martonfalviak! Mondhatná valamelyikötök azt, hogy jó-jó, de ők messze vannak. Igen ez igaz, de Isten mindenhol Isten, Isten mindenhol képes csodát tenni, Isten mindenkit szeretne megmenteni, Isten mindenhol ki szeretné osztani a szabadítást és a kegyelmet, itt ebben a gyülekezetben is. Van a templomunkban egy emléktábla, amely egy olyan embernek állit, emléket, amely azon túl, hogy a falu híres szülötte, karrierjét és életét is itt kezdte a templomban, az Isten házában. Híressé őt az Istenről szóló munka tette, az, hogy bizonyságot tett az Istenről, hiszen megjelent írásai és művei, mind az Istenről szólnak. Igen, igaza van Annának, aki szavakkal azt mondja, amit falunk szülötte Martonfalvi Tóth György az életével mutatott, hogy: „Rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk”(2 vers). 

Pál apostol leírta, hogy mi az, ami tartotta benne a lelket, hogy végigfussa a pályát, hogy mi az, ami benne tartotta a lelket, akkor is, amikor megverték, megkorbácsolták, amikor fáradt volt, amikor börtönbe vetették, amikor halálos veszedelemben forgott az élete. Pál így fogalmazza meg: „nekem az élet Krisztus”(Fil 1,21). Pál számára az élet Krisztus. Krisztusba kapaszkodik, Krisztusból nyeri az erejét, Krisztusnál áll sorba. Ezt fiatal korában írta Pál, aztán öreg korában újra rátér a témára és azt mondja: „ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem”(2Tim 4,7). Mi volt az, ami éltette az apostolt? Krisztus! Mi volt az, amit elért? Krisztus! Mi volt az ő reménysége? Krisztus! Mi volt az, amit Krisztustól kapott? Úgy fogalmaz Pál: „Isten arra rendelt, hogy elnyerjük az üdvősséget a Jézus Krisztus által”(1Thessz 5,9). Pál apostol azt mondja, hogy Jézus Krisztus az egyetlen olyan cél, egyetlen olyan reménység, aki valódi reménységet és valódi boldogságot és örömet tud adni életünknek.

Nekünk mi a célunk? Mi a reménységünk? Mi a boldogságunk?

Nagyon érdekes a befejezés, mikor a 9-10 versben ezt olvassuk: „Híveinek lépteit ő vigyázza, de a bűnösök a sötétben vesznek el. Senkit sem tesz hőssé a maga ereje. Összetörnek, akik az Úrral perbe szállnak, mennydörög ellenük az égben. Megítéli az Úr az egész földet, de királyát megerősíti, felkentjének hatalmat ad.” Akik hisznek, benne azokat megáldja, de a bűnösöket romlásba dönti. Ezt tudjuk és látjuk, hogy „senkit sem tesz hőssé a maga ereje”, de az Istenben hívők lépteit vigyázza, a bűnösök meg sötétben vesznek el.

Talán befejezhetnénk a mai Igehirdetést azzal, hogy elővesszük azt, amit Nick Vujicic ez a híres prédikátor elmondott, amikor ezrek előtt tett és tesz újra tanúbizonyságot az Istenben vetett hitéről. Ettől az embertől, aki kezek és lábak nélkül született, sokszor megkérdezik, azt a kérdést, amely a legnyilvánvalóbb, talán amelyik nagyon is fájhat neki, s amelyik élete nagy kérdése is lehet egyúttal, hogy „Nick, boldog lennél, ha lennének kezeid és lábaid”? Nick úgy felel, figyeljük meg: „Nem hiszem, hogy a boldogság a végtagokban lenne. Ha így lenne, mindenki, akinek vannak kezei és lábai boldog lenne...” Aztán folytatja: „A boldogság forrása benned van...Abban, hogy ki vagy... Abban, hogy Isten immár benned él…” És nem abban, hogy mit tudsz, vagy mit nem tudsz megtenni. Hanem abban, hogy vele, benne mi az, amit meg tudsz tenni.

Van pár dolog az életben, amit se irányítani, se megváltoztatni nem tudsz, élned kell vele, mert ezt Istentől kaptad. Döntést kellett hoznom, hogy mérges legyek-e Istenre azért, amim nincs, vagy hálás legyek azért, amim van. Én dönthetek. Te dönthetsz. Úgy is dönthetünk, hogy kitartunk a csalódásaink és a hibáink mellett. Dönthetünk úgy, hogy keserűek, dühösek, vagy szomorúak maradunk. Vagy amikor nehézségekkel és bántó emberekkel kerülünk szembe, dönthetünk úgy is, hogy tanulunk a tapasztalatainkból, és továbblépünk, vállaljuk a felelősséget a saját boldogságunkért, vállaljuk a felelősséget az Istenbe vetett hitünkért."

Kedves Testvérek! Sámuel édesanyja Anna, Nick Vujicic a prédikátor, Orbán Viktor a magyar miniszterelnök, sőt még Martonfalvi Tóth György is vállalta azt, hogy Istennél áll sorba a kegyelemért, az irgalomért. Vállalták és vállalják azt, hogy Isten az ő reménységük, erejük, céljuk, örömük és boldogságuk és nem csalódtak, mert az Istenben való reménység soha nem szégyenit meg, az Istenben soha nem fogunk csalódni. Ha nála kopogtatunk, ha nála keressük a megoldásokat életünkre, ha nála keressük a boldogságot, akkor ígéretét megtartva számíthatunk áldására.


Csak az a kérdés, hogy beállunk-e a sorba? Beállunk-e a sorba, ahol Isten az ő kegyelmét osztogatja? Ámen.

(Elhangzott: Kézidmartonfalvi Református Gyülekezetben, 2019. október 27-én)

2019. június 4., kedd

Igei táplálék a Mi-Minden + teológián II. - ("Ti vagytok a világ világossága!")





Kedves Testvérek! Egyszer egyikőtök mondta, hogy jön a templomba azért, hogy ott legyen a padban, hogy világítson. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan modern technika, amely ma is világossá teszi a ma felolvasott Igénket. Mert így is lehetünk a világ világossága. Mert a mai Ige éppen ezt szeretné világossá tenni a mi számunkra, hogy addig kell világítanunk, akár azzal is, hogy itt ülünk a padokban, amíg ez a fény annyira nyilvánvaló és világos lesz, mint a hegyen épített város, amely annyira szembeszökő, hogy senki nem mehet el mellette anélkül, hogy észre ne venné, anélkül, hogy figyelmét, ha csak egy kis időre is arra ne fordítaná.

Isten ebben az Igében egészen világossá teszi azt, hogy „ti vagytok, mi vagyunk a világ világossága”, amelynek nem úgy kell viselkednie, hogy nem világit, mert kioltották, mert elrejtették, mert a véka alá tették, hanem épp ellenkezőleg, annyira szembetűnőnek, szembeöltőnek kell lennie, hogy lehetetlen legyen azt nem tudomásul venni, mint a hegyen épült várost. Sőt az Ige még ennél is tovább megy, és azt mondja, hogy „Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiteket és dicsőítsék a ti mennyei atyátokat”.  A felolvasott Igénk első értelme az, hogy az Isteni igazság nem azért van, hogy árnyékban maradjon, hanem épp ellenkezőleg úgy kell segítenie a tájékozódást, hogy besugározza fénnyel mindazokat, akik a környezetében élnek. Ez az Ige tulajdonképpen az evangéliumot Jézusban és bennünk is reflektorfénybe, toronyóra magasságába, legsziporkázóbb hang és fény technika középpontjába, egy világítótorony hasznával vetekedő helyre teszi, ahol azért van jelen, hogy tündököljön, világoljon, fényledjen és csillogjon.

A mai Ige azt a kérdést teszi fel nekünk, hogy vagyunk-e a világ világossága? Benned az Isten felfénylik, vagy elhalványul? Rá van-e téve valami a mi betakar, eltakar: a gondok, a gazdagság, a lustaság, a világi élvezettel teli élet, amely nem engedi, hogy világíts, vagy annyira nyilvánvaló-e az Krisztust követő életed, mint a hegyre épített város, amely nemcsak önmagát világítja be, hanem egész környezetét is?

Ha valaki jött már autóval egy estefelé egy hegyről egy város, település fele, amelyik a völgyben van, akkor az tudja, hogy rögtön nyilvánvalóvá válik az, hogy merre felé is tartunk, hogy nemsokára egy településre érkezünk. Azt lehet mondani, hogy csak az nem veszi észre, aki nem akarja észrevenni. 




A felolvasott Igénk szerint az Ige első értelme ez: annyira nyilvánvaló kellene, legyen az embereknek, hogy mi Istennel járunk, mint amennyire nyilvánvalóvá válik az, hogy nemsokára egy településre érünk, amikor egy tiszta éjjel elkezdünk a hegyről leereszkedni a település felé. Nyilvánvalóvá kellene, váljon szavaink, tetteink, gondolkodásunk, életstílusunk, szokásaink, egyáltalán a viselkedésünk és a világhoz való viszonyulás által. 

Csakhogy, azt tapasztaljuk, hogy még akkor sem lesz teljesen nyilvánvaló, amikor emberileg mindent elkövetünk a siker érdekében. Amikor ezt az Igét elolvastam, illetve amikor belegondoltam, hogy mi, de én és az én szolgálatom, - hogy magamról beszéljek - hogyan áll ezzel az igével, akkor rájöttem, hogy nem tudok lelki értelemben a fényhozó lenni az emberek számára, ahogyan a város fényei elhozzák a fényt a Feleken leereszkedő éjszakai autósoknak. Mert nincs a homlokomra tetoválva, hogy keresztyén vagyok, s még ha oda is lenne tetoválva, az sem változtatna a helyzeten. Mert egy-egy családlátogatás rendjén, amikor tudják az emberek, hogy ki vagyok, hogy én vagyok a lelkész, akkor is egyes esetekben olyan nehezen lehet elővenni az Igét, olyan nehezen lehet a beszélgetést a lelkiek felé terelni, olyan nehezen lehet megtenni az első lépést a világosság fele. S ha visszagondolok arra, amikor az egyik tanárom a teológián azt mondta, hogy ez a szolgálatunk lényege, hogy embereket elvezessünk Krisztushoz, s ha emellé teszem azt, hogy gyülekezeteink évről évre fogynak, s ezt már teljesen természetesnek vesszük, akkor elég siralmas a helyzet

. Ez az a pont, amikor talán ti is úgy érzitek, hogy semmi értelme, én bevallom őszintén én ezt éreztem, hogy hiába próbálok a hegyre építeni, hiába próbálom meg a gyertyatartót kivenni a véka alól és felemelni, hogy mindenki lássa, mindenki előtt tündököljön, mégsem látják meg az emberek. A szemük előtt van, de mégsem veszik észre.

Kedves Testvérek! Ez az Ige egy óriási titkot hordoz magában. Olyan rejtelmes. Ott van a világ világossága, amelyik egyszer csak a véka alá kerül, aztán meg a hegyre épített város képében tündököl az Isten dicsőségére. Egy nagy titok az, ami szétfeszíti ezt az egész Igét. Egy titok, amelyik felszínre akar törni, egy ellenállhatatlan erő, amely napvilágra akar jönni.

S éppen ez az, ami kell, hogy megértsük ezt az Igét, éspedig az, hogy ne értsük. Hogy értsük meg azt, hogy magunktól nem fogjuk megérteni, magunktól csak a sötétséget tudjuk ontani a világra, magunktól nem találhatjuk meg Istent. Meg kell érteni, hogy Isten országa, amiről Jézus ebben és az összes példázatában beszél, nem megközelíthető úgy, mint egy turisztikai objektum. Nem lehet az Istenhez jegyet vásárolni, egy turisztikai irodában, az Isten nem egy turisztikai látványosság. Ha te vagy én szeretnénk lenni a világ világossága, soha nem fogunk tudni azok lenni. Ha én akarom az embereket elvezetni Krisztushoz, nem fog összejönni. Aki Istent így keresi, soha sem találja meg, annak mindig egy érthetetlen dolog marad az Ige, az Isten, az egyház, a Biblia és ez az Ige is. Mózesnek azt mondja az Úr, amikor a kijelentést adja a Sinai hegyen ”vigyázzatok, ne menjetek föl a hegyre, még a szélt se érintsétek! Mert aki megérinti, halállal lakol!” Vagyis Isten nem osztja meg az Ige titkát, nem osztja meg a megváltást, Jézus igazságát a csőcselékkel, az illetlen, a tudatlan, az arrogáns vagy éppen a közönyös tülekedőkkel. Nem lehet beerőszakolni magunkat Isten országába. Isten nem egy cirkuszi bohóc, nem lehet látványosságként kezelni, mert akkor rejtve marad az ember előtt. A szeme előtt van, de mégsem érti meg. Ez az Ige kizáró, bezáró jelleget is hordoz. Mert aki a maga erejéből szeretne világosság lenni, az kudarcra, sötétségre és kárhozatra van ítélve. Aki nem, mint alázatos szolga, mint bűnbánó bűnös közeledik Isten világosságához, az csak sötétségre fog találni. Nem fogja megérteni sem a mai Igét, sem az Isten országát. Kívül marad, ahol sötét van és fogcsikorgatás- És ilyen értelemben mélységesen szomorú ez az Ige, sok embert arra ítél, hogy a véka alatt kialudjon és az örök kárhozat fojtogató sötétségében mindörökre elfelejtődjön.

Viszont, ha egyszer bevallotta az ember, hogy nem érti, akkor esélye van arra, hogy megértse. Ahogyan a néma lélektől szenvedő gyermek apja a Márk 9-ben felsóhajt: „Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemben!” Ez az ember miközben Istent és a fia gyógyulását kereste megtalálta az egyetlen utat, azt, aki Isten maga mutatott fel, mint a világ világosságát: Jézus Krisztust. Hitelen vagyok, mondja az ember, de kérek hitet, segítségre szorulok, csalódott vagyok, fáradt, kiégett, bűnös, és térden állva kiáltom: „Dávid Fia, könyörülj rajtam”.

Kedves Testvérek! Nem mi vagyunk a világ világossága, a földnek sói. Mi csak lámpatartók lehetünk, akin, akiben Isten elhelyezheti a világ világosságát, Jézus Krisztust. Nem mi világítunk, nem mi vagyunk a hegyen épített város, nem a mi cselekedeteink tündökölnek, hanem az Isten cselekedete bennünk és általunk. Nem mi dicsőtettük meg Istent a kereszten, hanem Jézus. Mi csak felajánlhatjuk életünket, hogy Isten azt lámpatartónak használja, mi csak alázatos szolgaként szolgálhatunk arra, hogy Isten életünkre felépítse a hegyen épített várost.

Befejezésül hadd mondjak el egy történetet, amely bizonyítja azt, hogy a munkánk nem hiábavaló, nem a mi érdemünkért, hanem azért mert ha Isten dicsőségére élünk és próbálunk világítani, úgy ahogyan az egyik testvérünk teszi, - aki jön, hogy világítson a padba - akkor Istennek van hatalma a mi tetteinkben megdicsőíteni magát, ahogyan Jézus halálában is dicsőséget szerzett magának és megváltást az emberiségnek.
Íme, a történet: Négy leány igazi jó barátok voltak. Kisiskolás korunktól, együtt jártak iskolába, elválaszthatatlanok voltak, egyetemi évek alatt, sőt azután is. Aztán Sára, aki az egyetlen keresztyén volt a négy közül egy másik országba költözött és így megszűnt a szoros kapcsolat közöttük. Sára mindvégig úgy érezte, hogy hiába imádkozott a barátnőiért, hiába tett nekik bizonyságot, mindvégig hitetlenek maradtak a barátnők. Aztán egyszer egy karácsonykor hazament, ahol összefutott az egyik barátnőjével, aki babakocsit tölt maga előtt. A baba édesanyja, Sára barátnője arról számolt be, hogy nincs férje, mire Sárában ugyanaz a gondolat fogant meg: úgy maradt terhes, hogy nincs férje. Nem emlékezett semmire, amit neki mondtam Jézusról. Sára egyszer csak - beszélgetésük közben - kérte, hogy a kezébe vehesse a babát. Ekkor a barátnője Sárára nézett, és azt mondta: „Neked köszönhetem a gyermekem életét, mert el akartam vetetni, de azok miatt, amiket mondtál nem tudtam megtenni. Sőt a gyermek éreztette meg velem, hogy Isten mennyire szeret engem, így már én is az ő gyermeke lettem”. 

Sára imádságai, noha csak évek multával, de meghallgattattak, sőt nemcsak egy, hanem immár két életet is megmentett a halálból. Isten útjai kiszámíthatatlanok és csodálatosak is egyben. 

(Elhangzott a Bulgária-telepen, Kolozsvár, 2019.06.02)

2019. május 11., szombat

Mai Igei táplálék a Mi-Minden + teológián I.


János 14,1-9a (Csak Jézus Krisztus által lehet életünk, csak Jézus Krisztus által lehet örök életünk)



Kedves Testvérek! Az Útmutató által kijelölt mai Ige, az Istenhez vezető utat mutatja meg nekünk, az egyetlen olyan utat, amelyik tényleg Istenhez fog bennünket elvezetni. Azért is fontos megértenünk ennek az útnak a fontosságát és pontosságát, mert mint látjuk a tanítványokban is kérdések merülnek fel azzal a hellyel (ti. az örök élettel) kapcsolatosan, amit Jézus megígért nekünk. Maga Fülöp mondja Jézusnak, hogy „elég az nekünk, ha megmutatod az Atyát”. Maga Fülöp a tanítvány az, aki minden nap ott volt Jézus mellett, vele feküdt vele kelt, mondja, hogy mutasd meg nekünk az Atyát, mutasd meg, mert nem látom az Atyát. Erre mondja Jézus, hogy „aki látott engem az látta az Atyát”. A 7-ik versben azt mondja Jézus Tamásnak, hogy „mostantól fogva láttátok őt és ismeritek őt”. Mától fogva látjátok Istent, mától fogva ismeritek Őt. Hogyan mondhatja Jézus azt, hogy mostantól fogva ismerjük az Atyát és látjuk az Atyát?

Kedves Testvérek! A mai Ige üzenete tulajdonképpen a 2-ik és a 6-ik versben van megírva. Jézus ebben az Igében azzal biztat bennünket, hogy sok hely van az Atyánál, és el is mondja, hogy Ő maga az, aki által ezt elérhetjük, megkaphatjuk. Ebben az Igében Jézus nem egy egyszerű részletkérdésről beszél nekünk Jézus, hanem a sorsukról beszél, és nem is akármilyen sorsunkról, hanem az örök sorsunk az, amelyik itt kockán forog. Ez az, amit megnyerhetünk, vagy amit elveszíthetünk.

 „Nem babra megy a játék”, hanem „örök életre”.

 Ahhoz, hogy jól megértsük az „örök élet” fogalmát, a görög eredeti szavaihoz kell visszamennünk, mert az nemcsak azt adja vissza, hogy itt egy örökkévalóságig tartó életről van szó, de emellett azt is jelenti, hogy az örök élet új korszak, egy új „aion”, egy teljesen új világkorszak eljövetele. Valahogy így lehetne magyarra lefordítani: „örökké tartó új világkorszak, amely élet, élettel teli élet.” Hogy jól értsük meg, Jézus nemcsak azt mondja, hogy az örök élet az azt jelenti, hogy legyőzetett a halál, hanem, hogy ez egy új világkorszak, amiben nincs félelem, fájdalom és gond. Mert Jézus tudja, hogy ez az élet, amit mi élünk abban a legnagyobb harc nem az élet és a halál között folyik, hanem az élet és az élettelenség, a képtelenség, a sikertelenség, a tétlenség, a tanácstalanság között.

Az ember sokszor fel se tudja fogni, hogy miről beszél az Ige, amikor az örök életet említi. Vegyük csak a magyar fiatal házaspárokat, de vehetnénk bármelyik generációt a maga problémáival, kihívásaival. De vegyük őket. Egyesek mindent elkövetnek, hogy gyermekük szülessen és bármivel is próbálkoznak nem lesz, aztán másoknak meg lehetne, és nem vállalnak, max. egyetlen egyet. Azt mondhatjuk, hogy azoknál, akiknél nincs egy gyerek azok az élettelen párok, ahol meg lesz egy, azoknál megjelenik az élet. Mindegy melyik verzióhoz tartozunk, csak a vesztes oldalon állunk. Mert az eredmény a csatában a veszteség, mert ha a statisztikákat nézzük, akkor a magyar szaporulatot a gyermektelenség, a szaporulat hiánya, jellemzi, és a magyar nép kihalása felé tolja.  Kedves Testvérek! Egy világkorszakban élünk, amelyben úgy néz ki, hogy a fosztóképzők a győztesek. Milyen érdekes a magyar nyelv, azt mondja, hogy fosztó képző. (Tulajdonképpen ez egy nyelvtani szakkifejezés) Valamitől megfosztja a viselőjét. A sikertől a sikerre vágyót. Az élettelit megfosztja az élettől és élettelenné teszi, a képességet képtelenséggé, a tetteket tétlenséggé, a bölcsességet tanácstalansággá.

Testvérek, Jézus arról beszél itt nekünk, hogy itt ez a tét, ha hiszünk ő benne, akkor ő egy új világkorszakot fog elhozni, amelyben nincsenek fosztóképzők. 

Egy fosztóképzők nélküli világ, ez az, amit ígér Isten. Ez a tét.



Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam”. Nagyon érdekes, hogy hozzáteszi azt, hogy „csakis énáltalam”, mintha tudta volna, hogy nem fognak hinni a tanítványok benne. János evangélista az ő első levelében mondja: „Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.„Ugyanarról beszél mind a két igeszakasz, úgy az élet, mint az örök élet, csak azé lehet, aki hisz Jézusban. Sőt János tévtanitoknak, mai szóval élve „szektásnak” nevezi azt, aki mást tanít az Istenről, mint amit Isten Jézus Krisztusban kijelentett. Igy a hindu, a buddhista, de a muzulmán sem juthat Istenhez.

Kedves Testvérek! Ki kell mondanunk a ma élő magyar keresztyének talán legnagyobb kísértése, s a felolvasott Igénk fényében talán legnagyobb vesztesége az lehet, ha a Jóistenben hisz és nem Jézus Krisztusban. Miért mondom ezt? Ézsiás több száz évvel Jézus születése előtt mondja: „Ó, bárcsak szétszakítanád az egeket, és leszállnál, hogy megrendüljenek előtted a hegyek!” Ő is szeretné az Atyát látni, mint Fülöp. Meg vagyok győződve, hogy Ézsaiás, ha Jézus korában élt volna, futott volna hozzá: „Uram csak egy szót szólj és meggyógyul a te szolgád!” Igen testvérek a magyar ember a „Jó Istenben” hisz és nem abban az egyetlen útban, amelyik elvezetheti hozzá, éspedig Jézus Krisztusban. Nem szalad Jézushoz.

Hadd hozzak nektek egy irodalmi példát, azért hogy még érthetőbb legyen a probléma. Móricz Zsigmond írja a „Légy jó mindhalálig” híres regényének 11-ik fejezetében (már a cím is sokat mondó: „Légy jó mindhalálig)”: „Az ész, az egyformán lehet az isten adománya s az ördög ajándéka. Az a kérdés, mi lakik a szívben, s nem az, hogy mi az agyban. Romlott szívvel a legeszesebb ember sem fog az emberiségre áldásos cselekedeteket elkövetni, jó és nemes lélekkel azonban a legkorlátoltabb ember is hasznos tagjává lesz a társadalomnak.” „Jó és nemes lélekkel” az ember azonban… – s folytatja gondolatmenetét Móricz. Igy fogalmaztam meg magamnak, hogy általában a magyar ember a következő formula szerint gondolkodik: Van a Jó Isten, aki teremtette egy jó magyar népet, ebben pedig engem a jó magyar embert. Egyik következik a másikból. Ez egy tökéletes recept: mivel a jó Isten vigyáz rám és jó magyar népemre, ezért jó ember voltam, vagyok és leszek. Amíg mind a három szó előtt a pozitív jelű „jó” szó áll, addig működik, de ha az egyik előtt netalán negatívvá válik, összedől az egész. Mert attól, mert az Isten jó, még vannak rossz emberek. S mert vannak jó emberek, az Istent mégis rossznak mondják a magyarok. Miért kedves testvérek? Mert Jézus nélkül ez a formula: „jó Isten, jó magyar, jó ember „- semmit sem ér. Miért? Mert ez a „jó és nemes magyar lélek” Jézus nélkül egyszer csak rossz és gazemberré válik. Miért? Mert a mai Igénkben mondja, Jézus a Jó Istent senki sem láthatja meg nélkülem. „Én vagyok az ajtó” – mondja egy másik helyen. Ezt úgy kell értenünk: én vagyok az egyetlen ajtó. Igen, sok hely van az Atyánál, tényleg mindenki elférne ott, s tényleg mindenki hivatalos, de csak Jézuson keresztül lehet oda eljutni. Hiába lehet Magyarországra átmenni a határon román útlevéllel, de ha neked kínai útleveled van, és azzal nem lehet bemenni az országba, ki vagy zárva. Hiába van útleveled, ha nem érvényes, ha nem megfelelő. Csak Jézus a megfelelő útlevél, Jézus a megfelelő út, Jézus a megfelelő szállítóeszköz. „Nem mehet senki sem az Atyához, csakis énáltalam”.

Kedves Testvérek! Jézuson kívül a Biblia tanítása szerint csak az marad, amit János is mond: „hogy hazuggá tegyük az Istent”. Ezen kívül csak a kárhozat marad. A Biblia nagyon világos határt húz, a Jézusban való hit és hitetlenség között. Mert ha belegondolunk nagyon sok bizonyságot kaptunk a hit mellett. Csak az evangéliumokban ezer- meg ezer dolog van, amelyik mind Istent mutatják fel, Istent amint Jézus Krisztusban a mi üdvösségünkön munkálkodik. Egyszóval, a világban nagyon sok minden mutat Istenre és az Ő Fiára, Jézus Krisztusra. Nagyon sok olyan dolog van ebben a világban, amely hitre kellene, vezessen bennünket, de az igazság az, hogy az ember sokkal inkább lázadó mind tudatlan. Nem az a baj az emberiséggel, hogy nem tud hinni, mert nem látja az Istent, mert nincs benne hit, hanem az, hogy nem akar hinni. Sokkal kényelmesebb a Jóistenben hinni, aki békén hagy, aki jó távol van tőlünk, mint vállalni a Jézussal való életet, aki beköltözik az életünkbe, a házunkba, a mindennapjainkba és fenekestül felforgatja azt.

Hazamehetünk azzal, hogyha hiszünk Jézusban, akkor tudhatjuk, hogy Ő már elkészítette a számunkra a helyet, már készen van és el is fog jönni, hogy elvigyen magához. Ez a mai Ige üzenete, - egy mondatban - ez a mai Ige mondanivalója, ezt vihetjük magunkkal: csak Jézus Krisztus által lehet életünk, csak Jézus Krisztus által lehet örök életünk. Ámen. 

(Elhangzott a Bulgária-telepen, Kolozsvár, 2019.05.11)